HTML

Tomi garázs

1:18-as autómodell, valamint autó prospektus bemutatók, autózással kapcsolatos gondolatok.

Friss topikok

Címkék

Bemutató: Hotwheels Elite Ferrari 458 Spider 1:18

2013.05.21. 20:29 MT21013

Elöl11.JPG

Igazából nem terveztem a 458-as nyitott változatának megvásárlását, hiszen zárt kivitele rikító sárga színben már nálam lakik jó ideje. Van annyi kedvenc, beszerzésre váró más típus a kívánságlistámon, hogy egy adott modell különböző karosszéria változatainak, "ne adj Isten" színsorozatainak összegyűjtése nem hoz lázba.

P5200026.JPG

Álláspontom azt követően változott meg, hogy a hiánypótlásként beszerzett 360-as és 430-as is Spider kivitelben került hozzám, érkezésük után játszottam a gondolattal, hogy a 458-as szellős kivitelével együtt szép hármast alkotnának.

P5200027.JPG

Gyűjteményem Ferrari szakaszának nem piros egyedei (jelenleg még csak hárman vannak) szépen összegyűltek ebben a bemutatóban... 

Külső2.JPG

Szerencsére a legfrissebb Elite kabriót annyiért is be lehet szerezni amennyit kb. megér. Talán a 458-asról már lehúztak annyi bőrt, hogy nem túl érdekes a gyűjtőknek? A hivatalos honlap szerint pl. az F12 és a 458 Spider is 10 ezres sorozatban fut, ennek ellenére a dobozon már 15 ezres hivatkozás szerepel csak a pirosból. Talán ezen okok miatt az F12-es árának nagyjából feléért mérik ezt a jószágot, amit beszerzői oldalról a legkevésbé sem bánok.    

Külső1.JPG

Az F12 bemutatóban az Elite típushibák kicsit cinikus hangvételű prezentálása a beszerzési ár és a kapott ellenérték egyensúlytalanságának szólt. Persze tudjuk, itt (is) a kereslet-kínálat szabja meg az árviszonyokat. Az Elite 288 GTO sem a kivitele, hanem a ritkasága miatt kerül annyiba amennyibe. Az F12 pedig friss-ropogós újdonság, veszik a gyűjtők mint a cukrot.   

Oldal.JPG

Emlékszem a korábbi ferrari18 blogon szerepelt egy cikk, melyben skiccrajzokkal illusztrált fantom bemutatót írt mentor gyűjtőtársam, karikatúrát állítva az Elite modellek sablonosságának. Azt a bemutatót bármelyik Mattel paripára rá lehetett volna húzni. Szerencsére a drótos lefogatás és a káddugók már a múlt ködébe vesznek, de a többi megmaradt. Kissé már nekem is fárasztó leírnom n+1-edszer ugyanazokat a dolgokat, de a 458 Spider modell esetében sincs ez másként. Nem kell egetrengető dolgokra gondolni persze, a beszerzési ár figyelembevételével szinte meg szóra sem érdemesek.   

Külső6.JPG

Kívülről az Elite sorozat újabb tagjai megbízhatóan teljesítenek. Nincs gond a formákkal, az illesztésekkel. Szépek, igényesek a kiegészítők. Én szoktam hangot adni annak, hogy hangyányit lehetnének karakteresebbek a kilincsek és az üzemanyag betöltő nyílás. Nagyon jól sikerült a modell minden nézetből, nekem a hátsó rész a kedvencem annak ellenére, hogy a rácsok itt tömörek. Ez egyáltalán nem zavaró, ellenben tényleg mutatósak a lámpatestek és a kipufogók.   

Külső9.JPG

Apropó kipufogók. Feltűnt, hogy az Italia kipufogói eltérnek a Spiderétől. Először arra gyanakodtam egyszerűsített a Mattel, de valójában a Spideré állnak közel a valósághoz. Az Italia kicsit túldizájnolt lett, képeken nem így néz ki az igazi sem.

Kipufogók.jpg

Az első felnik továbbra is kissé peremesebbnek tűnnek az igazinál, ettől eltekintve szép munka. Szeretem ha a kerékcsavarok is jól láthatóan, megmunkálva elkülönülnek. A fékbetét igényesen a kerékkel együtt forog. Az oldalindex dícséretes módon nem csak matrica formájában került fel a sárvédőre. 

Felni.JPG

n+1_01: Marha jól meg lehetne csinálni, de marhára nem megy. A fotómaratott ablaktörlők szokás szerint valószerűtlenül vékonyak, élettelenek. Egyébként felületi textúrájuk, mintázatuk kimondottan szép, előbb-utóbb talán térbelinek is fognak tűnni.

Ablaktörlő.JPG

n+1_02: A modell alján továbbra sem kell nézelődni.

Alja.JPG

Természetesen a motorházfedélnél menetrendszerűen kárpótlást kapunk egy finom rácsozás formájában.

Rács.JPG

A spider kivitel miatt le kell mondanunk a motort borító üvegkupoláról, ezzel együtt pedig a motorblokk nagy része is rejtve marad a szemünk elől.

P5200029.JPG

Kevesebbel kell hát beérnünk mint a zárt Italia esetében, de nincs okunk panaszra, a "csonka" tér is teljesen elfogadható kidolgozást nyújt. A fedelet tartó zsanérok nagyon nem így néznek ki az igazi Spideren. Ennek korrekt kidolgozását hagyjuk meg a BBR prémium modellcég illetékeseinek.  

Motor.JPG

n+1_03 Kárpit nincs a csomagtérben (sem), hanem csak a "szöszmöszérdesített" műanyag. Ellenben a formázása élethű és szép a peremek, csatlakozások illesztése.

Csomagtartó.JPG

A beltérrel a kárpit hiányát leszámítva elégedett vagyok. Igényes zsanérokon fordul az ajtó, részletes a kidolgozás. 

Beltér1.JPG

A kormányon jól láthatóak a különböző gombok és a manettino kapcsoló, a sárga-fekete embléma is szépen illeszkedik. A műszerpanel varrás imitálása és a szellőző rostélyok kidolgozása is mind szép részlet. 

Beltér4.JPG

Talán bézs színű burkolatokkal és fotelekkel hangulatosabb lenne a beltér, így csupa feketében kicsit komor. Jól formázottak az ülések, az öv textilből van. 

Utastér.JPG

A szokásos n+1 faktorokat leszámítva egy nagyon csinos kis modellel van dolgunk, a jelenlegi árszintje mellett kimondottan megéri az árát.

Doboz.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: Ferrari Modell HW Elite

A bejegyzés trackback címe:

https://tomigarazs.blog.hu/api/trackback/id/tr125307985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.