HTML

Tomi garázs

1:18-as autómodell, valamint autó prospektus bemutatók, autózással kapcsolatos gondolatok.

Friss topikok

Címkék

Bemutató: IST Wartburg 353 1:18

2013.12.14. 17:41 MT21013

IST Wartburg 353_01 .JPG

Lassan két éve már, hogy a béketáborbeli járműveket 1:43-as méretarányban megformázó, jó megítélésnek örvendő IST bemerészkedett az 1:18-as modellek közé. Elsőként az 1200-es Ladával jelentek meg, majd lehúztak róla pár bőrt, Fiat 124, Seat 124, vagy éppen NDK-s rendőrautó vonalon. Magam is írtam bemutatót róla, alapvetően nem volt rossz modell a Zsiga, de azért érezhetőek voltak gyermekbetegségei. Ettől függetlenül hatalmas öröm volt a modell érkezése, hiszen KGST járműveket 1:18-as méretarányban meglehetősen korlátozottan lehet elérni. Titkon reménykedtem benne, hogy az IST folytatja a sort és előbb-utóbb más, gyermekkoromat idéző szocialista négykerekűt is megformáznak.  

IST Wartburg 353_07.JPG

És lőn a vágy 2 év után testet öltött egy korai, 1967-es évjáratú "varnyú" személyében. Egy szokásos szombat reggeli kávézással egybekötött netes modellszemle során fedeztem fel az autómodellszalon honlapján. Gyorsan le is csaptam rá. Van belőle még egy változat, az 1985-ös átalakított verzió, ami akkor új Wartburg volt, mai fogalmaink szerint faceliftnek neveznénk. Ha a 353-asban volt valami szép, na azt az 1985-ös átalakítás során biztosan elvesztette, a kevés formai játék eltűnt, a krómoktól pedig végleg búcsúztak Eisenachban.

IST Wartburg 353_22.jpg

Szinte hihetetlen, hogy a mai világban, amikor a legeldugottabb falucskában is létrehozhat valaki egy saját internetes oldalt, akkor egy modellgyártó cég gyakorlatilag nem kommunikál szinte semmit. Benne vagyok valamennyire a modelles szakmában, de semmi előjele nem volt e modell érkezésének.

IST Wartburg 353_02.JPG

Érdekesség, hogy a csomagoláson az IST brand mellett megjelent a Cars & Co Company név is, meg egy erre hivatkozó cím: www.carsandco.de Érdemi információkat azonban innen aligha szerezhetünk. Kőkorszaki informatikai felépítés, minimális tartalom, felejtős.

IST Wartburg 353_21.jpg

No de nem is ez a lényeg, hanem a modell, melynek érkezését még gyűjtői korszakom kezdetére jellemző lelkesedés és izgalom kísérte. A doboz felépítése a módosított design és szín ellenére megegyezik a korábbi Ladáéval. Az már látszott a modellszalon fotóján is, hogy az IST-nél lemondtak a nyithatóságról. Meg még sok minden másról is de vegyük szépen sorjában.

IST Wartburg 353_20.JPG

Gyakorlatilag KGST modell esetében bármit megbocsátok, na jó nem, mert a Sunstar Trabit nem fogom megvenni annyira otromba. A nyithatatlanság végülis nem nagy tragédia, mert így legalább szépen futnak az élek ellentétben a Zsiga motorháztetejével. Azonban 15500 forintos ár mellett ez kicsit furcsa... 

IST Wartburg 353_04.JPG

De nem csak a nyithatatlanság az egyetlen, ahol szembeötlik a gyártó erősen költséghatékony hozzáállása. Még a pár ezer forintos Bburagok is kormányozható első kerekekkel rendelkeznek, itt a resin modellekhez hasonlóan fixek, valamint elöl és hátul játékautósan bumfordi rögzítésű, egy tengelyen forduló kerekeket találunk.

IST Wartburg 353_09.JPG

Még egy nem túl elegáns megoldás tűnik fel az alapos szemle során, ez pedig a tető belső felének kialakítása. Gondolták kevesen nézegetik, valóban nem feltűnő, de azért ez már tényleg igénytelen.

IST Wartburg 353_15.JPG

Kis kitérő, korábban már írtam a 313 Sport Wartburg bemutatójában, hogy az 50-es évek végének szépséges Wartburgjait, majd a kocka 353-ast ugyanaz az ember, konkrétan Hans Fleischer tervezte. Elnézve a két autót ezt ma is alig lehet elhinni, pedig valóban így történt.

IST Wartburg 353_08.JPG

Viszont ennyi negatívum után mindenképpen szót kell ejteni a pozitívumokról is, mert vannak ám bőven. Kicsit azt érezni az IST Wartburgon, hogy amolyan vitrinben csodálós modellnek készült. Ha csak úgy kívülről szemléljük nagyon sok apró, finom részlet tárul elénk. Kezdve a fényezéssel, amely szép, egyenletesen szórt és szemcsementes.

IST Wartburg 353_05 .JPG

Talán a legjobban sikerült rész a modell eleje. A spórolás során felszabadult keretből itt rendeztek tüzijátékot. Félelmetesen élethűek a lámpák, mesteri a hűtőrács, gyönyörű az ütközőbabás lökhárító. Kivételesen az ablaktörlők is rendben vannak.

IST Wartburg 353_03.JPG

Nem hiányozhat az autótörténelem talán legszebb emblémája sem az Automobilwerk Eisenach felirattal.

IST Wartburg 353_12.JPG

Ja és az első indexek... csodaszépen megcsinálták.

IST Wartburg 353_16.JPG

A modell az 1967-es első "kocka" Wartburgot mintázza meg. Erről van egy magyar nyelvű prospektusom és itt vettem észre, hogy a motorházfedélen nincs kétfelé választva a szellőzőrács. Ugyanakkor egy 1970-es prospektusban már a modellen is látható kialakítású ez a rész.

IST Wartburg 353_18.jpg

A többi nézetben is további szépségeket találunk. Szépek az ablakok körül futó krómkeretek, a vaskos kilincsek, ott az első sárvédőn a deluxe felirat,

IST Wartburg 353_10.JPG

Ahogy kell, ott az ajtók alatt a díszléc, a hátsó kerék előtt a kis alumíniumból készült, felverődés ellen védő trepni.

IST Wartburg 353_11.JPG

Hátul megtaláljuk az első évjáratra jellemző Wartburg 1000 feliratot, az egész összhatása olyan a modellnek, hogy szinte érzem a kékes füst közúton (azért szerencsére) egyre ritkábban tapasztalható illatát, és hallani vélem a kotkodácsoló kétütemű motor pirimpam papappimpam pumparapumm pammm szonettjét.

IST Wartburg 353_13.JPG

A dísztárcsánál már érezni egy kis slamposságot, hiszen a valóságban ez nem volt tömör, kárpótlásul ott van mögötte a sárfogó gumi.

IST Wartburg 353_17.JPG

Amennyit látni a beltér kialakításából azzal nincs gond. Ebben a korai 353-asban még vízszintes skálázású, ún. lázmérő műszerfal volt. Szépek az ülések és az ajtókárpitokra sem lehet panasz.

IST Wartburg 353_14.JPG

Ha szigorúak vagyunk, sok szempontból kompromisszumot kér az IST ezért a modellért cserébe, de ha a külső megjelenésre fókuszálunk, akkor egy nagyon-nagyon szép és látványos modellt dobtak össze.

IST Wartburg 353_06.JPG

Minden hibája ellenére rajongok ezért a varnyúért, hiszen személyében egy meglehetősen elhanyagolt kategóriát képviselő, marginális vásárlóréteg számára érdekes modell érkezett. Némi túlzással olyan számomra, mint szomjoltó víz a sivatagban. Kedves IST! Remélem hamarosan érkeznek a Trabik, a púpos Wartburgok, a Moszkvicsok, a Skoda Felícia, az 1000 MB, az ezeröcsi Lada, meg a.... 

IST Wartburg 353_19.JPG

12 komment

Címkék: Modell Wartburg IST

A bejegyzés trackback címe:

https://tomigarazs.blog.hu/api/trackback/id/tr945689939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Missa 2013.12.14. 17:59:11

Meg a Volgák! :-)

Missa 2013.12.14. 19:18:32

Ja, és Polski Fiat 125P-t is szeretnék!
Azt, amelyiknek hátul is dupla lámpái voltak! :-)
Aztán Tatra 603, 613, ZAZ 968 - Zaporozsec, Lada-kból mindegyiket, a Samara-t is, Zastava 600, 1100, Skoda 100, 110, 110 Coupe(!), 105, 120, Rapid, a régi Octavia, Felicia, a kis Polski, na és igen, a Dacia is! Szóval van bőven mit megformázni. Igen! Lelkesebben, tetőkárpittal, kormányozható elsőkerékkel, nyitható ajtókkal, fedelekkel. Ezekkel az "extrákkal" felőlem még 20.000-ig is elmehetnek. Persze, ezt az utolsó kívánságom, nem kell feltétlenül teljesíteni. Ha 15 marad, akkor 15 marad, na bumm, tudunk majd ezzel a problémával együtt élni... :-)

MT21013 2013.12.15. 10:00:54

@Missa: Mit mondjak erre Kolléga? Úgy legyen! :-)

Csepreghy Dániel · http://dontblogaboutthis.blog.hu/ 2013.12.15. 15:02:57

Ahogy kicsiben, úgy nagyban sem kedvelem a retroautókat, de ez az én nyavajám, megértem az ellentábort is. Szigorúan, mint resin(szerű) modellt néztem, először azt tűnt fel, hogy jobbak az illesztései, mint az igazinak. :) Másodjára az, hogy talán túl jók is. Egy kicsit marhatták volna mélyebben is azokat az ajtókat. A tetőkárpit hiánya ilyen esetben eléggé fáj. De egy OttO-hoz viszonyítva szerintem az ár-érték aránya nem rossz és a Lada mellett is remekül mutat! Grat!

MT21013 2013.12.15. 15:38:44

@FrozenSilverM5: Köszi! Szerintem -korodnál fogva- Neked ezek már kimaradtak az életedből, és ha nincs személyes kötődés, na meg emlékek, akkor ezekben a járgányokban valóban nem lehet sok izgalmasat felfedezni. Ezt a részét meg nyilván én értem meg.
Ezért is írtam a bemutatóban, hogy meglehetősen szűk az a kör, akiknek ezeket a modelleket el lehet adni.
Talán pont ezért van visszalépés a kialakításban a Ladához képest. A kis eladási darabszám mellett kérdéses a rentábilitás :-( A kevésbé feltűnő helyeken spórolnak ezerrel.
Az nekem is feltűnt, hogy ha már nem nyithatóak az ajtók, akkor kicsit karakteresebbek is lehettek volna azok az álvonalak.

ferrarifan 2013.12.25. 12:59:56

Azért Skodákat ne nagyon várjál az Ist-től, de az Abrex esetleg meglephet minket ezzel-azzal, csak az a baj, hogy az Abrexnél is nagyon kezdenek elszállni az árak.

Flak 2013.12.25. 18:13:31

Szia!
Király a blog, hosszasan elkalandoztam már rajta többször. :) Most írok először azonban, mert én igaziból is Wartburgokkal foglalkozok, a másik hobbim pedig a modellautók átalakítása, gyűjtése. Megvan mindkét 1:18-as Wartburg. Az egyik fórumon megírtam a modellek hibáit, érdemes átfutni :

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=127979129&t=9196187

+ Kiegészítés:

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=128127673&t=9196187

Nem rossz, tényleg szép és látványos a modell, de ennyiben ki is merül a sok előnye. Elég trehány módon lett kivitelezve szerintem. :( A legrosszabb az egészben talán az, hogy a Wartburgra jellemző legendásan nagy illesztési hézagok nem köszönnek vissza a modellen. Személy szerint én úgy gondolom, hogy a modell (néhány szebb részlettől eltekintve) inkább csak egy "felnagyított" és méretei miatt impozáns 1:43-as modellautó. Ez pedig szerintem kicsit kevés az árához képest. De legalább kapható (volt, amíg el nem kapkodták).

MT21013 2013.12.26. 09:56:49

@Flak: Helló, köszönöm szépen a kedves szavakat, ezért érdemes csinálni!! :-)
Meg fogom nézni a hivatkozásokat, ami pedig az IST Wartburggal kapcsolatos észrevételed illeti egyet kell értsek.
De így van, ennek is örülni kell, minden hibája ellenére.
Kellemes ünnepeket!

MT21013 2013.12.26. 09:59:38

@ferrarifan: Na ja, meg az összes gyártónál... Ezek szerint az Abrex kizárólagos joggal bír a Skodák kapcsán? Ezt nem tudtam. De azért további 1:18-asokban reménykedem :-)

Zsolt_T3 · http://modelautoworld.blog.hu/ 2014.04.30. 22:50:34

Szerintem ez egy remek darab! Nekem volt egy ilyenem eredetiben csak az hófehér volt. Egy igazi luxus autó volt a Trabant után.Igaz a Trabival se volt soha gondom és az volt az első autóm, a második a Wartburg :) remélem egyszer sikerül egy ilyen wareszt beszereznem...

MT21013 2014.05.01. 17:18:18

@Zsolt_T3: Ahogy hallottam a modell -hibái ellenére is- hamar elfogyott. Most már keményen 20 ezer forint feletti összegek repkednek, bár még így sem nagyon látok eladó példányt. Ennyiért tényleg csak azoknak éri meg, akik Hozzád hasonlóan személyesen kötődnek hozzá.