HTML

Tomi garázs

1:18-as autómodell, valamint autó prospektus bemutatók, autózással kapcsolatos gondolatok.

Friss topikok

Címkék

Modellmérleg 2018

2018.12.28. 11:14 MT21013

Jó régen frissült sajnos a blog, de a 2017-es esztendő kicsit mostoha volt, hiszen mindösszesen csak egy modellel gyarapodott a gyűjteményem. 2018 a visszatérés éve lett, 13 új érkező parkolt be a vitrinbe. A főbb csapásirányok nem változtak, bár 1:18-as Opel és Lamborghini ebben az évben nem érkezett. Lássuk hát őket!

KGST autók

Kedvenc kategóriám idén vitte a prímet, nem kevesebb mint 6 szocialista autó beszerzésével. Év elején csábultam el a kocka Wartburg ráncfelvarrott változatára sárga színben. Anno a szebbik 1000-rest vettem meg, de most úgy éreztem a "csúnyábbik" változat is odakívánkozik mellé. Ha jól emlékszem valami év eleji akció volt, 40 euro körül szórták ki az egykori IST, jelenleg Modelcar Group (MCG) névre hallgató modelleket. Nyithatatlan fém modell, aránylag szép külső kidolgozással, ennyit bőven megért.

wartburg_353w_mcg_1-18.jpg

Immáron együtt a szebbik és a csúnyábbik:

pc2600221.jpg

Ugyanezen akció keretében gondoltam, hogy az MCG Lada Niva is jöhet. Sajnos ekkortájt eltűntek a civil változatok, csak a tűzoltó kivitel volt elérhető, gondoltam akkor legalább ez legyen meg. Végül egyáltalán nem bántam meg, mert élőben jól néz ki és feldobja a vitrint a speciális változat. Persze miután megrendeltem ismét elérhető lett (és azóta is az) a zöld színű civil változat...annyi baj legyen, marad ez!

lada_niva_mcg_1-18.jpg

Folytatva a sort egy réges régi vágyam teljesült, szembetalálkoztam egykori Ferrari gyűjtőtársunk által hirdetett Revell 311 Wartburg kabrióval. Azonnal lecsaptam rá hiszen nem egy mai modellről van szó és nem is sűrűn botlik bele az ember fia. A 312 Camping és a 313 Sport mellett nagyszerűen néz ki. Kicsit sajnálom, hogy a Revell nem túl aktív az 1:18 diecast szegmensben, az árukhoz képest (is) nagyon szép klasszikus autókat gyártottak anno.

wartburg_311_cabrio_revell_1-18.jpg

Alakul a "púpos" kollekció:

pc2600161.jpg

Egy a gyűjteményemben új gyártó portékája érkezett később. Ahogy az ma az újonnan piacra lépő gyártók többségénél lenni szokott resine kivitelben. A Laudoracing kisebb piaci rést betömve a klasszikus olasz hétköznapi autókat (jellemzően Fiatokat) formázza meg és ennek részeként kidobták a Fiat 126-ost is. Nem túl olcsó modell, de a 100 euros cetli a még elfogadható szintet képviseli a nyithatatlan apróságért. A modell maga egyébként nagyon szép kidolgozású... resine modelleknél ezzel nincs is probléma általában.

fiat_126_laudoracing_1-18.jpg

Júliusban az MCG ismét kidobott egy újdonságot, méghozzá a béketábor talán legfurább szerzetét. Az NSU-k formáját lekoppintó, farmotoros, V4-es Zaporozsecet öntötték 1:18-as formába, Szerencsére talán a legszebb kivitelt, a korai, még álhűtőmaszkos, kopoltyús, hátul kerek lámpás 966-ost. Meglepetés nincs. Klasszikus MCG munka, azaz fém kaszni, nem nyitható, elfogadható kidolgozás, jutányos árszint.

zaz_966_mcg_1-18.jpg

Ezzel azonban még nem volt vége, mert még egy -eddig a gyűjteményemben nem szereplő- gyártó is bemerészkedett ebbe a szegmensbe, Ez pedig nem más mint a Premium Classixxs. Némi meglepetésre az UAZ 452-es kisbuszt formázták meg nyithatatlan fém kivitelben. Rengeteg karosszéria- és szín változatban jöttek ki, de mifelénk ennek a típusnak a civil változata teljesen ismeretlen, ellenben a katonai kivitel jellegzetes színe beleégett a 35 évesnél idősebbek tudatába. Így nem volt kérdéses, hogy ez a változat jön. A kivitelezési koncepció tehát hasonló az MCG-hez, szonban azok 50-70 euros ára feletti sávban. Nagyjából azt lehet mondani, hogy külső kidolgozási finomságban azért veri az MCG-t, de a 100 euros árszint mellett ez el is várható.

uaz_452_premium_classixxs_1-18.jpg

Nemrég láttam egy gyűjtőtárs "umbauzta" és magyar rendszámmal, valamint a magyar honvédség pár kiegészítőjével alakította át ezt a modellt. Zseniális lett:

uaz_452.jpg

Ferrari

A másik fő gyűjtési csapásirány idén 4 érkezővel gyarapodott. Itt is megjelentek számomra új gyártók, kezdésnek év elején a KK Scale, amely maradt a fém modelleknél, ellenben a sajnos nyithatatlan trendet követve. Az első modellem tőlük a 365 GT4 2+2, mely nem egy tipikus Ferrari, azonban egy erős karakter a 70-es/80-as évekből. A Rain Man film elején is feltűnik a sok behajózott Countach után:

Mikor először megláttam, azonnal meg is rendeltem a modelissimoról. Nem bántam meg. Nagyon szép modellről van szó. Kívülről teljesen "Kyosho-s feelinget" hoz. Kiadtak már több Ferrarit is (365 California, 400 Superamerica), azt hiszem azok is majd előbb-utóbb hozzám kerülnek majd. Mindenesetre igazi pozitív meglepetés volt ez a modell!

ferrari_365_gt4_2_2_kk_scale.jpg

Ezután két régebbi modell került hozzám magánszemélyektől. Az egyik a jó öreg HW Elite Ferrari 250 California. Nem különösebben kedvelem a fekete színt, sem 1:1-ben, sem 1:18-ban, de ennek a modellnek ez nagyon jól áll. Anno emlékszem mennyi kritikát fogalmaztak meg a Ferrari gyűjtők az Elite modellek kapcsán. Hmm.. ma örülnék ilyen kivitelű nyitható Ferrari modelleknek...

ferrari_250_california_hw_elite.jpg

A másik ilyen régebbi modell beszerzése egy Kyosho 365 GT4 BB volt. Egy régebbi Kyosho Ferrari tulajdonba vétele számomra mindig különösen izgalmas dolog. Varázsuk, kisugárzásuk van. Ma már ritkák, nem is olcsóak, nem jönnek szembe minden sarkon. Tökéletes darab. Sajnos ma ilyen kivitelezésű új modelleket a 150-200 euro körüli AUTOart kínálatban és attól feljebb találunk.

ferrari_365_gt4_bb_kyosho_1.jpg

Berlinetta Boxer-ek egymás között:

pc2600281.jpg

Év végére mi más mint ismét egy számomra új gyártó terméke érkezett. Az első resine Ferrarim is egyben, egy CMR Ferrari 275 GTB. A klasszikus resine színvonalat hozza, szép és hiánypótló modell, a black friday-nek hála 80 euros akciós áron.

ferrari_275_gtb_cmr_1-18.jpg

Együtt az előd és az utód, a 275 és a 365 GTB:

pc2600111.jpg

Rali

A rali szekció két Ford modellel gazdagodott. Gyűjtemény felszámolásból érkezett hozzám egy régi nagy szent grál, az AUTOart Focus WRC a hőskorszakból. Érdekes szembesülni azzal, hogy bizony az AUTOart sem mindig azt a szintet képviselte mint manapság. Egykaros zsanérú ajtók például... szóval önmagában nem egy óriási kidolgozási csoda ez a modell (konkrétan a nem éppen minőségi modellgyártó hírében álló Sun Star MK2-es Focus WRC modellje kenterbe veri minden szempontból), de akkor is egy nagyon nagy bakancslistás tétel lett kipipálva.

ford_focus_mk1_wrc_autoart_1-18.jpg

MK1 és MK2 Focus WRC-k:

pc2600041.jpg

A Fiesta WRC a Minichampstól nem volt akkora vágy, de ez a kivitel annyira akciós áron volt, hogy a Ferrari 365 GT4 2+2 mellé ez is bekerült a rendelési listába. 

ford_fiesta_wrc_minichamps_1-18.jpg

Semmi extra, semmi nem nyílik, de jól mutat a Polo és a DS3 WRC-k mellett:

pc2600051.jpg

BMW

A BMW vonal mindig kicsit mostoha gyerek, de azért évi 1-2 db ott is landol. Ez most a Paragon M4 coupéja lett, melyet szinte hihetetlen áron akcióztak a modell oldalak. A Paragon is rengeteg kritikát kapott korábban, nem is mondom, hogy jogtalanul, de azért ez a modell szerintem önmagában is szépre sikeredett, ha pedig az akciós árát nézzük (40 euro) akkor pláne mosolygásra van okom.

bmw_m4_paragon_1-18.jpg

2019-ben a CMR és a KK Scale Ferrarik mellett szeretném beszerezni a Kyosho Lamborghini Hurracan-t, pár BMW-t és ahogy hallani a híreket a duplakerek lámpás klasszikus Lada is érkezik a Premium Classixxs-tól... Szép év lesz ha ezek sikerülnek majd. Végezetül boldog új évet kívánok minden modellgyűjtő társamnak.

pezsgő.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tomigarazs.blog.hu/api/trackback/id/tr6714514900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.