HTML

Tomi garázs

1:18-as autómodell, valamint autó prospektus bemutatók, autózással kapcsolatos gondolatok.

Friss topikok

Címkék

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI

2014.08.14. 10:28 MT21013

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (15).JPG

Bő két évtizeddel ezelőtt járunk, a Merkur korszakból éppen kifelé ment az ország, nyíltak a csodaszép, csupaüveg autószalonok, Trabantosok ezrei ültek át az esztergomi Suzukikba, az F Astrák pedig ellepték az egykori Ladák, Skodák helyét a garázsokban. Ebben az időben már lázas munkálatok folytak Dél-Koreában. Egy-egy cikk érdekességképpen megjelent az autós szaksajtóban, kb. olyan vicces és lenéző szemszögből, mint amilyet mostanában a kínai autóipar próbálkozásai váltanak ki.

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (12).JPG

Talán az Autó Piac című újság cikke sütötte el a "Ki (a) csuda ez?" poént az autómárkáról, amely akkortájt valóban teljesen ismeretlen volt. Több generációval korábbi Mazda technológián alapuló japán klónokat gyártottak belpiacra. Miközben írom a tesztet, eszembe jutott az első KIA is amelyhez szerencsém volt. 90-es évek közepe, a rokonság miatt a Mazda szalon egyik hátsó sarkában szerényen húzódott meg a Sephia. Tipikus 80-as évek végi japán hangulat, belül kakaószürke mindent uraló műanyag, pár folt vékony kárpit, tisztességes felszereltség, egyenműszerfal, műbőr fűzővel masnira kötött váltószoknya rögzítés. Bármelyik korabeli Colt, Corolla vagy 323-as  belsejével kompatibilis lehetett...

Kia Sephia 1993.jpg

A KIA talán a "leggázabb" autója a pápaszemes E Klasse Mercedes-re erősen hajazó Opirus volt. Azt európai ember gyomra nem igazán vette be és akkoriban ahogy hallani lehetett jogi lépéseket is fontolgattak Stuttgartban.

Kia-Opirus_mp27_pic_37414.jpg

Viszont a KIA szépen lassan haladt a maga útján. Pontosan azért írtam ezt a kis bevezetőt, hogy érzékeltessem a koreai márka kb. két évtized alatt eljutott oda, hogy a licencklónok gyártása helyett manapság nem csak hogy egy lapon lehet említeni a neves európai tömeggyártókkal, hanem akár formatervben (Soul, Sportage III), akár technológiai vonatkozásban (dízelmotorok) is diktáló szerepet tölt be. 3 évvel ezelőtt volt szerencsém az USA-ban járni. Döbbenetes volt, hogy a manhattani utcaképet már nem a Cadillac-ek, Buick-ok, Chevy-k uralják, hanem többek között a KIA is...

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (14).JPG

Az új C'eed markáns, már-már agresszív front része szinte mindenkinél sikert aratott, érdekes, hogy a lámpatest széle lassan már az A oszlop alját csípkedi. Az első sárvédők kidomborítása, vagy a motorházfedélen végigfutó vonalak mind-mind jó esztétikai érzékről tesznek tanúbizonyságot. 

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (11).JPG

Egy fehér kombi nyilván nem az autóimádás feltétlen alanya, de ebben a műfajban azt gondolom egy vállalható, szép és mindemellett praktikus karosszériával van dolgunk. Az előd talán karakteresebb puttonnyal bírt, az aktuális modellé egyszerűbb vonalvezetésű, de nekem jobban tetszik. A dísztárcsa viszont nem a szerencsésebbek közül való. Küllős felnit imitálni polikarbonát dísztárcsából általában nem mutat jól, itt sem... de ez ízlés dolga.

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (16).JPG

Ami a motort illeti két nagy pozitívummal kell kezdeni. Az egyik, hogy vibráció mentesen jár, még hidegindítást követően is. A másik, hogy a hangszíne megdöbbentően nem dízeles. Nyoma sincs a kellemetlen tónusú búgó, brummogó, zakatoló traktorkopácsolásnak. Hosszú útra mentünk a KIA-val, annyit tudtam róla előtte, hogy dízel, de valamiért -talán mert abból van sok- 1.6 CRDI-re tippeltem. Néhány km megtétele után azonban kezdtem gyanakodni.

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (9).JPG

Szépen megindul egyesben az autó, de mintha egy 1.4-es szívó lenne - simán ki kell húzatni 3000-ig, vagy még feljebb, ellenkező esetben váltást követően akkora fordulatszám esést produkál, hogy a "pince alól két szinttel" kell visszahozni az életbe. Előzéseknél szintén akár 2 fokozat visszakapcsolását igényli. Sűrűn kell használni az egyébként 6 fokozatú váltót. Mondom itt valami nem stimmel, elő a forgalmival. Nem tévedtem... Ez biza csak 1.4-es turbódízel 90 ló erejével. Katalógusban utánanéztem és láss csodát nem csalt a fülem és a lábam, a 90 lóerő csak 4000-es fordulaton jelenik meg. Hát nem az a tipikus turbódízel karakter, na...

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (8).JPG

Nem azt mondom, hogy nem lehet együtt élni vele, de kompromisszumos az erőforrás. Sok tartalék nincs benne és ha kihasználjuk az egyébként tágas csomagtér adta lehetőségeket, meg még autópályázunk is, esetleg hegyvidéken vagyunk, akkor már küszködik egy kicsit. Listaáron kb. 200 ezer forint az 1.6 CRDI felára. Nagyságrendileg 5 milliós új árról beszélünk, azt hiszem nem kérdés az 1.6 jobban megéri. De ha már ár. Elmúlt az az idő, amikor a KIA egyet jelentett a dömping árral. Tisztában vannak már vele, hogy jó autó és meg is kérik jobban az árát. De még így is olcsóbb, mint az európai konkurencia autói hasonló felszereltség és motor mellett. Igaz a különbség már nagyon kicsi... KIÁ-t már semmiképpen sem azért vesz az ember, mert azt mondaná a szomszédnak, hogy "na de ennyiért még a hülyének is megéri..."

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (1).JPG

Ugyanakkor könnyen elnézünk sok mindent az 1.4-es motornak, amikor beállunk a kútoszlop mögé. Nézzük a számokat, 1851 km és 98,54 liter gázolaj ami 5,32-es átlagot jelent 3 felnőttel, Alpokban autópályázással, folyamatos klíma használattal és gyakori "stau" tötymörgésekkel az útfelújítások miatt. Nagyszerű eredmény, minden megbocsátva!

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (2).JPG

Még két fő dolog van amiről elismeréssel kell szólni. Az egyik az utastér. Nagyon szép formákból építkezik, kifejezetten tetszetős és dizájnos. Helyenként kiköpött Audi belső feeling, de ez itt és most előny. Ugyanakkor az összeszerelési minőséget sem érheti kritika. Masszív, nem zörög semmi, nem nyikorog, tartósnak tűnik az egész berendezés. Az ülés hosszútávú kényelme is dicséretes, 850 km-t tettem bele egyik nap 2 rövid szünet közbeiktatásával, de nem sajgott semmim. 

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (5).JPG

A másik pozitívum a futómű, ami a számomra fontos kompromisszumot képviseli, azaz nem mondanám vajpuhának, de kanyarban stabil, úttartása - egyenesfutása kiváló, a durva felütésektől viszont megkíméli a bent ülőket. Ugyanez igaz a kormányzásra, nincs túlszervózva, se nem idegesen (túl) direkt, se nem alulkormányozott. Hangolása tökéletes a mindennapi közlekedéshez. A kormányt jól teleszórták gombokkal, de sajnos a tempomatot nem sikerült intuitív módon birtokba venni. Próbálkoztam én is, kollégám is, de nem jött össze. A kezelési utasítás böngészését meg inkább kihagytuk.  

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (6).JPG

Összességében nagyon praktikus, takarékos, kényelmes és szemrevaló kombi a KIA C'eed 1.4 CRDI. Nem gondoltam volna ott 93-94 környékén a Sephia mellett állva, hogy ilyen rövid idő alatt ideáig fognak eljutni a dél-koreaiak. De sikerült nekik és azt hiszem valami hasonló indult el Kínában. Velük is számolni kell hamarosan, ebben biztos vagyok.

Kia C'eed kombi 1.4 CRDI (13).JPG

2 komment

Címkék: Kia Autó teszt

A bejegyzés trackback címe:

https://tomigarazs.blog.hu/api/trackback/id/tr516602291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csepreghy Dániel · http://dontblogaboutthis.blog.hu/ 2014.08.14. 15:48:58

Engem is jó nagy meglepetés ért, mikor először ültem bele egy ilyen C'eed-be. Kellemes, kényelmes, jó minőségű, normális ár-érték arányú - és mint utólag kiderült problémamentes - autó. Én az 1.6-os dízellel próbáltam kézi és automata váltóval is, szerintem, aki használati tárgyként tekint rá, annak tökéletes, talán még túl jól is néz ki egy turmixgéphez vagy hűtőszekrényhez mérten :D

MT21013 2014.08.14. 16:18:23

@FrozenSilverM5: az utolsó mondat kicsit gonosz volt :-) De valóban, szerintem is jól összerakták és határozottan jól néz ki. De azért közel 5 milla már nem kevés pénz... Az 1 éves példányok ára bő 1-1,2 millióval alacsonyabb. A 3 éves értékvesztése lesz vagy 50-60%. Az azért nagyon sok! Persze aki használtan veszi jó vásárt csinál vele.
süti beállítások módosítása