Épp a 2013-as évzáró posztban írtam néhány hete, hogy a maranellói autók kezdenek egyre nagyobb túlsúlyba kerülni, erre 2014 első modellje is onnan érkezett a gyűjteménybe. Az oka persze egyszerű, mert ha valamire a ritka jelző illik, az a Kyosho 512 BBi. Egy ilyen modell felbukkanásakor nincs idő késlekedni, az ára is rendben volt, ment a licit, sikerült levadászni. Az 512 BB nem gyakori vendég a modellgyártók kínálatában. A Bburagonál láttam egyszer, de az is csak 1:24-es volt. Nem csak maga a modell ritka, hanem az igazi autó sem az a populáris fajta. Jellemző, hogy a sárga változatról alig pár darab, kis méretű, nappal telibe fotózott amatőr fotó érhető el a neten.  

Aki Ferrari modelleket gyűjt az pontosan tudja mennyivel különlegesebb érzés egy Kyosho Ferrari érkezése a Hotwheels Elite példányokhoz képest. Némi fennköltséggel talán azt is mondhatom, hogy ünnepnap. Sajnos nekem gyűjtői pályafutásom során (pont most!) elérkezett az idő egy sérült modell okozta bánat megélésére. Már a kibontáskor láttam, hogy a motorházfedél nincs a helyén, ekkor még nem gondoltam, hogy baj van. Kiszedés után látszott, hogy ez sehogy sem akar visszamenni a helyére és valami erősen gátolja ebben, ráadásul a fekete szárny az egyik oldalon elvált a fedéltől.  

Sajnos ez a modell bizony kapott a postán, attól tartok nem is keveset. Az állítgatás, feszegetés során aztán sikerült teljesen leszednem a fedelet. Az átbillenést gátló műanyag lapka deformációja okozta a bajt. Nem tudtam megjavítani, ezért jobbnak láttam kombinált fogóval egyszerűen leműteni a helyéről. Kyosho modell esetében gondolom nem kell ecsetelnem ez milyen szívszorító. Most már elfogadható az összkép, de az illesztés továbbra sem tökéletes. Annak ellenére sérült a modell, hogy valóban alaposan volt csomagolva és a saját dobozán belül is extrém sok csavarral, hordozólappal és védőfülekkel van ellátva. 

Túlesve a megrázkódtatáson, napokkal később próbáltam csak a szépségekre koncentrálni, mert bizony ez egy gyönyörű modellautó! A történetéről annyit érdemes tudni, hogy 365 GTB/4 utódja. Elődjétől gyökeresen eltért felépítésének konstrukciója, hiszen motorja a hátsó tengely elé került. Létrejöttekor egyértelmű cél volt méltó riválist állítani a Lamborghini Miura mellé, amely azért odaszúrt keményen a "Commendatore főnök" cégének.

A típust már az 1971-es torinói szalonon bemutatták, de a széria változat megjelenésére az 1973-as párizsi szalonig kellett várni. Az újdonság 1976-ig 365 BB GT4 néven futott. 12 hengeres motorja két db 6 tagú, egymással 180 fokos szöget bezáró hengersorból épült fel. A kétvezérműtengelyes motor 360 lóerős teljesítményével 280 km/órás végsebességet tett lehetővé. 1976-ban jelent meg az 512 Berlinetta Boxer névre keresztelt módosított utód, kicsit nagyobb motorral és kompresszióval, érdekes módon "csak" 340 lóerővel, nagyobb kerekekkel, módosított front spoilerrel.

A modell bemutatóban szereplő 512 BBi 1981-ben lépett színre, a megnevezésben szereplő i betű a Bosch K-Jetronic befecskendező rendszert jelöli, amely a korábbi Weber porlasztókat váltotta le. A motor nem lett erősebb, viszont a korábbi 512-höz képest emelkedett a forgatónyomaték és mindezt már alacsonyabb fordulaton leadta. 3 év és 1007 legyártott példány jutott az 512 BBi-nek, amikor 1984-ben átadta helyét a kultikus Testarossának.

A modell nem egy friss Kyosho, kívülről ez csak az oldalablak hiánya miatt tűnik fel. Későbbi modelljeiken ez már nem hiányzik, cserébe könnyebben nyitható az ajtó.

A sérült hátsó fedelet leszámítva nagyon szépen futnak az illesztések, "kyoshosan" finomak az apró részletek. A fényezés minőségét sem érheti kritika. Sajnos a motorházfedél rácsozása csak kamu.

A Berlinetta Boxer külsejét szemlélve az az érzésem, mintha a Lamborghini Miura és a Ferrari 308 GTB lennének összegyúrva. A motortér kialakítása, a fedél nyitásának iránya abszolút miurás, onnantól előrefelé pedig 1:1-ben a 308 vonalvezetése sejlik fel, akárcsak a frontrészen. A fekete szárnyat is megörökölte később a kis 308-as. 

A hátsó részen is vannak szépségek, jók a lámpák, szépek a kipufogók és a típusfelirat is szépen áll a fedél peremén. 

Manapság már egyáltalán nem jellemző a márkajelzés a modellek abroncsain, itt még láthatunk egy nem éppen élethű Michelin feliratot. A felni a klasszikus 70-es 80-as évekbeli Ferrari csillag formát követi, a rögzítés pedig amolyan római kori harci szekeres feeling.

Ablaktörlő kapcsán jó lenne, ha mindenki visszatérne ide. Nem túl kicsi, nem túl nagy, nem csak két dimenziós, nem túldizájnolt, nem elnagyolt, nem otromba. Ilyennek kellene lenni minden gyártónál!

A modell aljának nagy része burkolt, a motor alatt azonban igazi tüzijáték van ahogy a leömlők becsatlakoznak a hátsó kipufogó dobba. A futóművek és a rugós tagok szemléje során is láthatunk jó pár apróságot szépen kidolgozva.

Szépséges a motortér kialakítása. Burkolt a fedél belseje, nem hiányoznak a sárvédő betétek, vannak feliratok, némi kábelezés. Külön plusz pont, hogy az üzemanyag betöltő nyílás alatti szakasz is kidolgozott. 

A rejtett lámpák nyitása csak úgy lehetséges, ha az első fedelet felemeljük és kézzel kibillentjük őket. Az első szakasz kárpittal burkolt, néhány tartály is szemrevételezhető.

Összességében azt kell mondanom, hogy a beltér "üti" a legnagyobbat. Aprólékos és igényes a felületek kidolgozása. A műszerek szinte megszólalnak, szép az ülés, finom a kormány.

A másik oldalról is ugyanez a helyzet, bár némi sorját felfedezhetünk a műszerpanel pereménél. A kárpit szépen eldolgozott, gusztusos, örömmel nézegethető enteriőr. 

A kezdeti sokk után lassacskán már kezdem örömömet lelni ebben a modellben, mert tényleg egy kívánatos gyöngyszem.