1985 - szeretem ezt az évet. Megkaptam első Lego készletemet, elkezdtem az általános iskolát, szeretett focicsapatom a Videoton 1:0-ra legyőzte a Real Madridot idegenben, dr. Emett Brown pedig sikeres időutazást hajtott végre kedvenc filmemben. Ugyancsak ebben az évben látta meg a napvilágot életem első autója, a cikkben is szereplő 1200s Lada, alias Iván, hivatalos nevén VAZ 21013. Családunkba csak 1989-ben került használtan, mikor az 1980-as Trabantunkat cseréltük le rá.
Igen, az a tejfölszőke kölök a bal oldalon én voltam a halványzöld 601-esben. Imádtam a Trabit is, de máig tisztán emlékszem rá mekkora dolog volt, hogy a Ladába már saját ajtón át szállhattam be, magamnak tekerhettem az ablakot, ha úgy tartotta kedvem. Persze mivel minden anyuka (az enyém is) huzat érzékeny, ennek inkább csak elvi, mint gyakorlati jelentősége volt.
Apukámnak az elején fura volt megszokni a nagyobb méreteket, de főleg a trabi kormányváltó pavlovi reflexe okozott néhány véletlenszerű ablaktörlést a váltómozdulat helyett.
Sosem felejtem mikor lázas betegen feküdtem otthon. Apunak -bár télen nem sokat használta-, de úgy hozta az élet, hogy egy nagyon ronda, latyakos időben kellett mennie vele. Az összes króm alkatrészen pedig ott virított az a sós trutyi. Másnap szüleim elmentek dolgozni, én ki a garázsba, hírlapokkal körberaktam a padlót, ne legyen túl feltűnő a víz nyoma és letakarítottam vödörrel, szivaccsal. Nem kis leszúrást kaptam érte... de számomra már akkor is kitüntetett szerepe volt Ivánnak. Szóval a balhé ellenére megérte.
Teltek és múltak az évek, 1997-ben letelt Iván ideje szüleimnél, de sikeresen megakadályoztam az eladást. Addig-addig gyúrtuk a kérdést, hogy végül maradhatott, így hát ez lett az első autóm. Feszítek is büszkén ezen a lassan 20 éves fotón. Hát igen, itt még kicsit több hajam volt.
Nem múlhatott el szegény Ladám életéből a (szerencsére) megboldogult hülyegyerek korszakom sem, mikor különböző sportosnak vélt szirszarok ráaggatásával próbáltunk komolyabbnak tűnni.
Nálam lépte át a 100 ezer kilométert, most sincs sokkal több benne.
2004-ig használatban volt, persze ezt úgy kell érteni, hogy garázsban tartva, télen pedig nem használva. Nálam jött a családalapítás, költözés. Az eladás szóba sem jöhetett, gondoltam elrakom az utókornak (szigorúan megszabadítva a nem gyári dolgoktól). Akkoriban még időkorlát nélkül ki lehetett vonni ideiglenesen a forgalomból.
Jó hosszúra nyúlt az álom, hiszen csak 2016 tavaszán alakultak úgy a dolgok, hogy elérkezett Iván felébresztésének időpontja. Kicsit féltem, hiszen a 11,5 év állás nem kevés idő. Ezalatt egy métert sem gurult, indítgatva sem volt és akkoriban nem nagyon ástam bele magam a szakszerű tárolás fortélyaiba. Azaz nem volt a motor feltöltve csordultig olajjal, a tankban ottmaradt a benzin, felbakolva sem volt és így tovább. Ahogy az lenni szokott a hosszú állás alatt szépen körbe lett bástyázva.
A lényeg, májusban eljött a nagy nap. Első lépésben az évtizedes por lemosására került sor.
Így már azért szebb lett!
Jöhetett a trélerezés. Kicsi a világ alapon pont egykori nagymotoros tanuló társam lett az, aki erre való tekintettel és mivel veterán autót vihetett, csak az üzemanyag díjat volt hajlandó elfogadni tőlem. Gábor, köszönöm ezúton is! Útközben Gábor meg is jegyezte, hogy 80-nal sem tolatott még ez az autó...
És megérkeztünk:
Korábban sokat vacilláltam kire is bízzam az életrekeltést, de a véletlen segítségemre sietett és megismertem Nusit. A szűkszavú, hosszúhajú rocker autószerelőt, aki még bőven abban az időszakban kezdte a mesterséget, amikor ezek a Ladák menő, csajozós autónak számítottak. Nusi is nagy veterános, számos Ford Capri köszönheti neki a feltámadást.
A képeket elnézve megállapítható, jó kezekbe került a vas!
Nusiék udvarában ezek a Caprik még várják az újjászületést:
Másnap reggel begurítottuk Ivánt az aprócska műhelybe és Nusi neki is állt átnézni mi az amit biztosan cserélni kell.
Első körben komplett fékpofa, fékbetét, fékmunkahengerek csere igény merült fel a szokásos gyertyák, szűrők, olajokon felül, amit már korábban beszereztem. A hátsó betétek:
Még egy apróság romlott el, ez pedig a kuplung munkahenger visszahúzó rugó ami elfáradt és megadta magát. Megyek a Bárdi Autóhoz, a fékalkatrészekkel nem is volt gond. Bár az eladó látva a első fékpofákat megjegyezte, hogy 5-6 éve dolgozik itt, de ilyet még sosem tartott a kezében... Pláne nem ilyen dögnehezet.
Rugó sajnos nem volt náluk. Rongyolok át a szomszédos Unix-ba, teszem fel a kérdést a hatalmas LCD monitor mögött ülő ifjú titánnak. "Zsigulihoz kuplung munkahenger visszahúzó rugót szeretnék, van-e?" A "mihez mit????" kérdéséhez olyan csodálkozó arcot vágott mintha hiperhajtóművet kértem volna a Millennium Falconhoz.
Kezdett rezegni a léc, ment a teló Nusihoz. Szerencsére volt egy mentő ötlete. Van egy öreg szaki Fehérváron a Titeli utcában (ez itt a reklám helye!!! Turbó autósbolt 30/9593668), aki utolsó mohikánként régi KGST autókhoz tart alkatrészt, már ami még elérhető persze. Kis garázsbolt és egy szimpatikus, igazi nagypapi fazon a tulaj. Ősz hajjal, indigókék köpenyben. Nincs komputer, nincs LCD monitor. Mire kimondtam mit akarok, nem kérdezett semmit, felállt a székből, lépett kettőt, kivette a dobozból, kezembe nyomta és közölte 200 forint lesz. Azt hiszem az angol nyelv erre szokta mondani a "this is the beginning of the beautiful friendship" szlogent.
Az ominózus rugó:
Tépek vissza műhelybe, kisebb nyugdíjas klub összejövetel a kocsim körül. Utcabeliek, arra járó ismerősök gyakran meg-megállnak Nusinál. Mindenkinek volt egy-kettő sztorija. Gyakorlatilag 35 év fölött nincs olyan magyar férfi, akinek ne lenne valami története Zsigával. Már-már azon voltam, hogy skacok rendezzünk egy vasárnap esti traccspartit, ahol egy sör mellett majd mindenki elregélheti a mondókáját, de ne tartsatok már fel minket lécci lécci lécci!!!
A gumikat is lecseréltem, habár a fent lévők még szőrösek voltak, de a MADE IN CZECHOSLOVAKIA felirat nem tette szükségessé a DOT szám keresgélést... Eztán jött a fejtörés. Valamiért még korábban 165/70-es gumik kerültek az autóra, de rémlett, hogy a gyári méret ballonosabb volt. A veterán Zsiguli klubból Rónai Marci "zsigaguru" is megerősítette, hogy a 165/80 méret lesz az igazi. A Barum márka adta magát, hiszen már a 80-as években is előszeretettel használták a Lada tulajdonosok.
Gumi rendelés közben jutott eszembe, mintha a Zsigák tömlős (belsős) kerekeken gurultak volna. Megrendeltük biztonság kedvéért a tömlőket is. Szükség volt rá, mert ezek a régi felnik nem alkalmasak a tubeless szerelési módra. Állok be a gumiszervizbe, a műhelyfőnök (ha jól emlékszem Józsi bá') látva a felniket, meg a képet a kocsiról, beinvitált egy belső helyiségbe, ahol régi Skodák, Trabantok és egyéb oldtimerek eredeti, diagonál gumiköpenyei voltak elrakva emlékbe.
Közben huszonéves srácok a műhelyben. Szemre a legfiatalabb nekiállt a cserének. Igen ám, de felbukkant a tömlő.
"Józsi bááááááááááá" hangzott a segélykérő kiáltás. "hogy kell ezt majd visszarakni?" Józsi bá elkiáltotta magát, "ki nem szerelt még tömlős személy abroncsot?" - meg van a jelenet az űrgolyhókból, hogy hány seggfej van ezen az űrhajón? Na kb. ennyien léptek elő a Józsi bá által prezentált belsős gumiabrocs szerelése című továbbképzésre.
Vissza Nusihoz. Leengedtük az olajat, ami meglepően jó állagú volt ennyi idő után is. Belement az új, cseréltük a gyertyákat, Nusi beállította a gyújtást, kitisztította a karburátort.
A csomagtartóból előkerült a kurbli. Ez már 1985-ben is meglehetősen anakronisztikus volt, de most kapóra jött a motor lassú átforgatásához.
Akksi be a helyére, újra felvillantak az ellenőrző fények a műszerfalon.
Elviekben stimmelt már minden, de volt még egy kis baj. Nem érkezett a benzin. A csővel nem volt probléma. Ellenben a tank belsejében horrorisztikus állapotok uralkodtak. A felhabosodott döglött benzin és a tank belső felületéről levált varkotányos szenny eltorlaszolt mindent. Ezt bizony ki kellett szerelni és félő volt, hogy menthetetlen lesz a tank. Kezdtek gyűlni a viharfelhők a másnapi műszakit illetően.
Szerencsére a tank nem lyukadt ki, de a tisztítás nem volt túl egyszerű. A két nyílás egyike sem tette lehetővé, hogy a szennyeződés nagyját kézzel kiszedjük. Így hát maradt az udvaron található kisebb-nagyobb kövek, a maradék benzin és az erőteljes rázás, öblögetés. Ezt a részét rámbízta a mester. Amennyire lehetett azért sikerült elfogadható állapotba hozni.
Közben kiderült, hogy a szintjelzőt is eléggé megviselte az állás, nem nézett ki túl jól. A Titeli utcai kedvenc boltban nem volt készleten, de rendelhető volt. Nem akartunk várni erre most 1 hetet, mindenképpen vinni akartuk műszakira, így megpróbáltuk megmenteni. Lecsiszoltuk, átkentük és gyakorlatilag azóta is hibátlanul teszi a dolgát.
Tank visszament a helyére, harmadik indítózásra elindult az öreg. Nem tagadom, 11 és fél év után újra meghallani a még kicsit bizonytalanul járó, remegő, de mégiscsak hamisítatlan redná-redná hangot - hát párás lett a szemem, nahh. Beleöntöttük a motortisztító adalékot, átjárattuk és az első olaj már ment is a levesbe, jött bele a következő.
Új betét és munkahenger a helyén a hátsó fékben:
Műszaki vizsgára indulás előtt néztük át a kocsit, mikor észrevettük, hogy az ablakmosó szivattyú nem működik. Korábban már cserélnem kellett, most is ugyanaz a hiba jött elő. A tartályba belógó műanyag ház elreped és a szivattyú nem szállít semmit. Telefon öreg barátomhoz ismét. "Természetesen van" hangzik a válasz. Futás a Titeli utcába, szivattyú landol a kezemben, újabb pozitív sokk: "1850 forintot kérek" -ááá ilyen nincs, "Papa, milyen sört szeret? Legközelebb azt is hozok magának, csak még folytassa az ipart!"
Ha már ablakmosó szivattyú csere, akkor persze új törlőlapátok is dukálnak. A kuplung rugós sztori után meglepetésként ért, hogy a Valeo gyárt még Lada hivatkozással ablaktörlőt:
Szivattyú be, minden ok, irány a vizsga. Nusi ment elöl a saját kocsijával, én mögötte. Hú a mindenségit de elszoktam a kemény kuplungtól, a nehéz kormánytól és a kóválygó futóműtől. Utóbbi nagyon zavaró is volt, ennyire ez nem volt vészes korábban, egy talpas csapszeg csere orvosolta a problémát. A vizsgahelyre érkezéskor a munkafelvevő hangosan felkiáltva fogadott bennünket. "Nusikám már megint milyen bontószökevényt hoztál, aminek még kétlapos a forgalmija???" Hát elég szúrós tekintet volt részünkről a válasz, el is somfordált gyorsan...
A régi forgalmi engedélyt sajnos bevonták az okmányirodában, de azért emlékbe lefotózhattam. Még be volt jegyezve az eredeti rendszáma is: GN - 12 - 20
Délutánra készen lett az autó, minden stempli és papír rendben, gond nélkül le is vizsgázott. Az első teletankolást Dóri lányom segítségével abszolváltuk.
Különösebben messzire nem mentünk az elején vele, mert félő volt, hogy ilyen kevéssel azért nem ússzuk meg a dolgot. Így is lett. Vizsga után 1 hónappal kezdte csinálni, hogy valamiért nem akart úgy menni ahogy szokott. Erőtlen lett. Mint utólag kiderült a hátsó fékek elkezdtek be-beragadni és sajnos nem vettem észre. Épp munkából tartottam hazafelé, mikor az elkerülő úton mellém ért egy kőműves brigád, utánfutóval, tetőcsomagtartón a csehszlovák gumikerekes talicskával. Nézték nagyon az autót, ami még nem is volt furcsa, hiszen az idősebb korosztály tagjaitól már megszoktam. A jobb 1-ben ülő úriember -ezúton is köszönet neki- átszólt, de a menetzaj miatt csak azt értettem, hogy brrrbazsibubü a kocsid. Mondom biztos dícséri, hogy jó a kocsid. Illedelmesen megköszönöm mosolyogva, majd látva a fejemen a nem megfelelő reakciót, teljes erőből átkiabált: "füstű a kocsid!" Álltam is félre egyből, abban a pillanatban már érezhető volt mi a baj. A lassan guruló autó egyik pillanatról a másikra a fékpedál érintése nélkül úgy beállt mint a szög. Kiszálltam a kocsiból, sűrű fehér, büdös füst szállt fel a jobb hátsó keréktől. Állok egy földúton egy napraforgótábla közepén. Na mondom, ha ez begyullad a kocsival együtt, nekem annyi. Telefon Nusinak, tele melóval, nem tud segíteni. Várjak míg visszahűl, pár kilométerenként evickéljek haza, aztán majd meglátjuk.
Nagy nehezen hazaértem, alig tudtam szegényt beráncigálni a garázsba. Pár nappal később mintha mi sem történt volna, könnyedén kigurult onnan. Nem értettük mi a baj. Egy ismerőssel elkezdtük megnézni. Kocsi felemel, kerék le, hát az 500 km-t futott hátsó betétek kuka. Ellenben az elsődleges gyanúsított fékmunkahengerek tökéletesen működtek. Továbbra sem értjük mi volt ez a hibajelenség. Biztonság kedvéért azért légtelenítsünk, közben segítőtársam mondja, hogy kicsit erősebben nyomkodjam a pedált, mert alig folyik az olaj. Ekkor vettük észre, hogy erős fékpedál nyomás után a munkahenger megszorult. Diagnózis, a főfékhenger lesz a hibás, ami beszorulva fenntartja a nyomást a fékpedál elengedése ellenére.
Újabb időutazás, Titeli utca, hátsó fékbetétek és főfékhenger beszerezve 7800 forintért, majd kivárva Nusinál a hosszú sort megjelenek az autóval. Ekkor ébresztett rá, hogy ez nem főfékhenger lesz, mert az az első fékeket is blokkolta volna, azok viszont tökéletesek. Végül kiderült, hogy a filléres eredeti fékcsöveket érdemes lett volna kicserélni még műszaki előtt, mert azok voltak beszakadozva belül. A kialakításuk pedig olyan, hogy a fékezés irányában átengedik az olajat, de a sérült behajló részek megakadályozták a visszaáramlást. Ez volt minden baj okozója és ez volt a magyarázata annak, hogy 1 nappal később semmi baja nem volt a féknek (addigra már visszacsordogált az olaj). De ha már megvettem a főfékhengert is kicseréltük, ártani nem árthat.
A bűnös fékcső:
Ezt leszámítva azóta semmi gond nem volt az öreggel. Kisebb-nagyobb kirándulásokat problémamentesen abszolváltuk. A 90-100-as tempót gond nélkül tartja főutakon, bár ilyenkor meglehetősen hangos már a mai fülnek. Érzésre a legkellemesebb 70-80 körül gurulni a kis vidéki utakon.
A 2016-ban első alkalommal megrendezett székesfehérvári Cars&Coffee rendezvényen részt vettünk október végén, nagyjából ez volt az idei év utolsó gurulása, jön a tél, Iván pedig megy a garázsba aludni. Várjuk a tavaszt.
Cars&Coffee - márkatársak között, egyedüliként gyári állapotban:
