Talán a 80-as évekre váltak valóban egyenrangú konkurensekké a japán autók Európában és az USA-ban. Korábbi hibáikból okulva, hihetetlen szorgalommal végezve munkájukat, egyre jobb minőségű, jobban felszerelt és akkortájt még jutányos áron kínált autókat dobtak a piacra. Tulajdonképpen a japán autóipar döntötte sírjába az elkényelmesedett amerikai gyármatuzsálemeket, akik az 50-es évek dicsőségén trónolva nem vették észre, hogy a világ lassan, de biztosan elhúz mellettük.

Az amerikaiak büszkén, hazafiasan döngetik mellüket, de amikor olcsóbban jobb autót kaptak a pénzükért akkor bizony elcsábultak, mint Mari néni az akciós Lidl párizsira. Ezért aztán aki manapság Oldsmobile-t, Pontiac-ot, Buick-ot, Mercury-t vagy Plymouth-t akar venni az csak a használtpiacon teheti meg...  

A recept egyszerű volt, több karosszéria változat, tartós, megbízható motorok, a kor átlagához képest extra felszereltség, megfizethető áron. A Carina 4 ajtós szedán, ferdehátú és kombi kivitelben volt kapható.

Kombi funkcionalitás: fekete lökhárítóbetét, tetősín, lemezfelnik az egyik oldalon, kis krómszegély a hátsó ablak körül az elegancia oltárán és büszke 16 Valve matrica hirdeti a japán technikát.

Tipikus 80-as évekbeli japán iskola szerinti a beltér. Akkortájt azt mondták, hogy aki egy japán autóban ült, az már az összeset ismeri. Valóban így van, sok ismerős részletet fedezhetnek fel például az itthon gyártott ős Swiftek tulajdonosai is. A tologatós fűtéskapcsolók és a kvarcóra elmaradhatatlan volt, utóbbi már kihalófélben van, de még mostanság is találkozhatunk vele. Ugyanakkor jegyezzük meg, hogy a fordulatszámmérő, elektromos ablakok, tükrök még egy évtizeddel később sem jártak feltétlenül alapáron a hasonló méretű európai konkurenseknél. Nem beszélve a 16 szelepes motorokról!   

Az utastér mentes mindenféle sallangtól, tágas helyet kínál és szemlátomást kényelmes, jól formált ülőalkalmatosságokat.

Nem véletlenül foglalkozik két oldal is a Carina rozsdavédelmével. A japán autók legnagyobb hibája és rossz hírük okozója a gyalázatos rozsdásodási hajlam volt a 70-es években. Ebben talán a Honda járt "élen". Még a 90-es évek Accordjai is félelmetes sebességgel tudtak rozsdásodni a kétségkívül tartós és innovatív mechanika mellett.

Dízel motor ekkor még nem volt elérhető és csupán két benzines erőforrás alkotta az 1988-as motorkínálatot. Mindkettő 1,6-os volt és duplavezérműtengelyes (DOHC), de az elektronikus EFI-TCCS-L-Jetronic befecskendezéses változat 102 lóerőt mozgósított a 90 lóerős alapváltozattal szemben. Persze 16 szelepes motorokról lévén szó ez a teljesítmény meglehetősen magas fordulaton állt rendelkezésre, 5800-6000 rpm táján, ahol épeszű autós nem sűrűn tartja a ménest...

A prospektushoz tartozik egy 6 oldalas technikai adat + felszereltség kiadvány, melyben az előremutató és jutányos felszereltségi szinteken kívül, a 6 színből álló fényezési opciót, nyomatékgörbéket, mérettáblázatokat tanulmányozhatjuk. Tessék megkapaszkodni a 6 színből 5 metálfényezés volt alapáron(!), az az egy nem metál fehér szín csak a kombihoz volt kérhető.

A legsikeresebb Carina mégsem ez a modell, hanem utódja, az 1992-ben színre lépett Carina E lett, melyből napjainkban is láthatunk jópárat közlekedni. Sajnos kora és jellemző futásteljesítménye miatt már nem tekinthető titkos használtautós tippnek. A maga idejében viszont az egyik legmegbízhatóbb típus volt, egyben a Toyota megbízhatósági nimbuszának megteremtője.