Tavaly decemberben az IST 353-as Wartburg bemutatóját egy hosszas kívánságlistával fejeztem be, mintegy kérlelve a gyártót újabb béketáborlakók 1:18-as megmintázására. Missa gyűjtőtársam első kommentjében ezt kiegészítette a Volgákkal. Minden kívánsága így teljesüljön! Az eisenachi pöfögőhöz hasonlóan a Volga érkezését sem kísérte nagy visszhang, látványos beharangozások. Egy szokásos esti modellbolt honlap nézegetéskor vettem észre. Ment is a "cidri" reggelig, hogy nehogy elhappolja valaki a Victor Hugo utcai szentélyből. Szerencsére az utolsó példányt sikerült elcsípnem. Volt M22-es kombi is, de a két modell egyszerre kicsit húzós lett volna. Természetesen nem kellett sokat várni, egy nappal később a kék mellett is a "nincs készleten" felirat jelent meg.  

A (nem is annyira) rossz nyelvek szerint az 1953-54-es Ford Custom volt a formatervezők fő ihletforrása. Valljuk be, a korabeli amerikai autók formai-műszaki koppintása nem állt messze a gorkiji autógyár szakembereitől... 

Ekkortájt különösen igaz volt a Tanú filmbeli püspök aranyköpése: "Minden politika fiam". Az 1957-re sorozatérett, első szériás M21-es formája állítólag nem nyerte el a mindenható Zsukov marsall tetszését, akit egy nagy ötágú csillagos hűtőmaszkkal igyekeztek kárpótolni. 

Zsukov később kegyvesztett lett, vele együtt pedig a múlté a csillagos hűtőmaszk. 1958-tól visszatért a prototípuséhoz hasonló, amely függőleges bordázású volt, de még vaskosabb elemekből állt. 

A modellbemutatóban szereplő M21-es az utolsó, harmadik szériából származik (1962-1970), amelyet sűrű fogazású hűtőmaszkjáról és sirályt formázó hátsó rendszám világításáról lehet felismerni. Az ugró szarvas ezen gyárilag már nem volt rajta, mégis sokan felteszik a harmadik szériára is. 

Ennyi előzmény után térjünk rá a modellre, amely a Zsigulinál már látott, pirosban pompázó, vörös csillagos dobozt kapta. Úgy látszik ez a doboz design csak az orosz vasaknak jár, a Wartburg színvilága teljesen eltért ettől. 

Az 1:18-as IST modellek kidolgozási koncepcióját illetően viszont vannak érdekességek. Ugye a Zsiguli a hátsó ajtókat kivéve mindenhol nyitható volt, majd a kocka "varnyú" resin-szerűen nyithatatlan. Erre ez a Volga pedig mindenhol (a hátsó ajtóknál is) kitárulkozik. Remélhetőleg utóbbi lesz a jövő iránya!   

Bármelyik nagyméretű IST autót vizsgáltam eddig azt el lehetett mondani, hogy a külsejük alapvetően jól sikerült és sok apró részlettel örvendeztették meg a gyűjtő kollégákat. Az M21-es folytatja a hagyományt, olyannyira, hogy az eddigiek közül ez a leginkább magabiztos kivitelezésű. A Zsigánál helyenként ferde volt ez-az, az első lámpabúrák mélysége sem passzolt, néhol gyenge volt a kidolgozás minősége. A Wartburgnál a nyithatatlan ajtók melletti jelzésszerűen (nem eléggé) bemart ajtóélek voltak nem éppen életszerűek. Nos a harmadik IST verda már semmi ilyen negatívummal nem rendelkezik. Külső megjelenését tekintve bátran elhagyhatja szánkat a Kyosho, de nem túlzás már-már az AUTOart szó is.    

Modellben is elegáns és méltóságteljes a fekete orosz autó. Az ajtók profi modellhez illően teljesen üvegezettek, szerencsére a masszív kilincsek segítségével könnyen nyithatóak.

Gyönyörűen futnak az ajtók a karosszériával, nagyon szépek az ablakokat körülölelő krómcsíkok. Nem lehet belekötni. Lám-lám a manapság divatos hokiütő motívum, erőteljes törés az oldalvonalon már a 60-as években is előjött. Nincs új a nap alatt...

Pártirodák, minisztériumok, TSZ-ek, nagyvállalatok parkolójának meghatározó formája volt ez az autó a 60-as / 70-es években. A 80-as évekre megfáradt vonalak manapság reneszánszukat élik, kedvelt veteránautó az M21-es. A XXI. századi szemlélőnek már kortalanul elegánsnak és klasszikusnak hat.  

Hátulról is jól beazonosítható az M21-es harmadik szériája a már említett sirályt formázó rendszámvilágítás - csomagtérnyitó elemről. Ehhez hasonló volt egyébként a Csajkákon is, csak nagyobb. A stílszerűség miatt a modell természetesen cirill betűs orosz rendszámot kapott.

A külsőnél maradva hosszasan lehet gyönyörködni a részletekben. Fényszórókeret is szép, de nézzük meg milyen aprólékos az irányjelző krómkerete. A Volga felirat is szépen áll.

Lámpamustra hátul, ez is gyönyörű munka!

Felülnézet 60-as évek: itt bizony még nem keskenyedik el az autó hátulja...

Alulnézet 60-as évek: merev hátsó tengely, laprugó, kardán, kipufogóvég dísz - ja és ez a modell fertályán is látszik. (Vörös)csillagos ötös :-) 

Kell az emblémához kommentár? Azt hiszem elég a szokásos gyönyörű.

Az első prototípusokat még Pobjeda motorral szerelték, sorozatgyártásba viszont egy új alumínium blokkos és hengerfejes, felülszelepelt, 2445 köbcentis négyhengeressel került. 92 lóerejének -bár messze több volt a szocialista blokk átlagánál- küzdenie kellett az 1400 kg-os üres súllyal. 135 km/h-nál nem is tudott többet a Volga, bár azt se felejtsük el, ebben az időben aki már 100-al hasított szinte versenyzőnek számított... A modell motortere különösebben nagy extrát nem nyújt, de teljesen gusztusos és az elvárható átlagos szintet hozza. 

Örömteli, hogy a csomagtérfedél zsanérozása nem túlméretes, arányaiban ekkora volt az igazié is. Kárpit ide sem jutott, pedig nagyon sokat dobott volna rajta. A pótkerék viszont szép és milyen aprólékos a mintázata! 

Az ajtók kialakítása csak pozitív jelzőkkel illethető. Szépen záródnak, jól futnak az élek és a hátsó ajtót is tessék megnézni - azon a vékony B oszlopon milyen tökéletesen nyílik. Precíz és profi munka! 

Jöjjön egy kis kritika. Az ülések és az oldalkárpitok velúrszerű anyagválasztása egyfelől zseniális, de egyszersmind az oldalkárpitnál probléma forrása is. A végét bizony valahogy be kellett volna szegni. De ettől még dícsérjük meg az ajtó "bizgentyűit", mert azok tényleg jól sikerültek. Elég csak rápillantani a 3 részből álló ajtóbehúzóra.

A beltér egyébként pazar. Csodálatos a kormány kidolgozása és a részletek finomságára sem lehet panasz. Egyedül a padló műanyagja ront a képen, ami kicsit steril és idegen. Nem a kárpitot hiányolom, mert az valószínűleg nem volt az eredetiben sem. Az akkori időben jellemző gumiborítást talán meg lehetett volna próbálni "1:18-asítani". 

Szinte UFO-szerű a sebességmérő kialakítása. A kék plexin átsütött a nap, ez világította meg az órát. A 60-as évek UV szintje mellett ez még működött, ma egy ilyen megoldás 3-4 utcán töltött nyár után szétrohadna...

Volga feliratos rádió, mellette az analóg óra, középkonzol alatt fűtéscső. Aprólékos, igényes, szívet melengető részletek!

Szép a hátsó rész is, az akkortájt jellemző, első ülések támlájára szerelt kapaszkodó sem hiányzik.  

Egyre inkább úgy néz ki az IST-nél komolyan gondolják az 1:18-as vonalat, a Zsiguli bemutatását követő pár éves csendet az erőteljes támadás váltotta fel. A Wartburgból például már láttam NDK rendőrautót és tűzoltósági változatot is (nyilván minimális módosítással több bőrt le lehet húzni egy modellről). Szóval nagyon kíváncsi vagyok melyik típus lesz a következő. "500-as Trabant, lécci lécci :-)"