Nem gondoltam volna, hogy a 2015 karácsonyi „jézuskás” modell rendelésem ilyen durva két végletet fog eredményezni. A közelmúltban megírtam a klasszikus Opel GT bemutatóját, melyben egy gyönyörű és igényes részletektől roskadozó modellt ismertem meg, messze várakozáson felüli örömet okozva. A Minichamps modellje mellett érkezett egy Opel Monza is a BoS-től. Volt már 3 db autóm tőlük, nagyjából sejtettem mire számíthatok, sajnos sikerült alulmúlniuk magukat, de erről kicsit később.
A modellbemutatóban szereplő autó mára már gyakorlatilag elfelejtődött. Eleve nem is épült sok a korabeli Senator és Rekord műszaki alapjaira épülő testes kupéból (43 812 db). Szűk rétegigényt szolgált csak ki és annyira olcsónak sem volt mondható. Aki ebben a kategóriában mozgott annak már lőtávolon belül volt a Mercedes W126 Coupeja vagy a cápa 6-os BMW sorozat. Utóbbiak jobban eltalálták, hogy a vevők igénylik a messziről áradó luxus érzetét egy ilyen kategóriájú autó esetében. Az Opel ebben maradt el leginkább tőlük és a puritán belteret sem tudta feledtetni az erős motor, a kényelmes futómű vagy éppen a nagy helykínálat. A kevés eladott példány miatt eleve nem volt hát gyakori modell a Monza az utakon, a kezdetleges rozsdavédelem miatt pedig az utolsó példányok is megadták magukat a rohanó idő mindent felzabáló vasfogának. A cikk írásának időpontjában itthon nem is kínáltak egyetlen darabot sem eladásra, a német mobile.de oldalon jobb a helyzet 22 db kelleti magát. Az első olyan példány ami legalább a képek szerint komplett és működőképes 1600 eurótól indul (felső kép) ami tart egy 14900 eurós GSE-ig (középen). Aztán van egy kakukktojás. Egy erőteljes véglet, a hirdető érzésem szerint nem is nagyon akarja eladni. Legalábbis a 44900 euró elég elvetemülten hangzik, bár ha igaz mindössze 142 km-t futott. Mondjuk ezt elég nehezen tudom elképzelni, de makulátlannak tűnik a hirdetett autó az biztos (alsó kép).
Nekem – mint oly sok modellem esetében – van egy személyes kötődésem a Monzához. Velem egykorúaknak és az idősebbeknek nyilván meg van az a feeling a 80-as évek végén, 90-es évek legelején amikor a kocka Lada még villantós autó volt, a frissen érkező Skoda Favoritok, Lada Samarák pedig a hétköznapi autós álmok netovábbját jelentették. Na ekkortájt volt valakinek a szülőfalumban egy külföldről behozott csilli-villi Monzája pontosan ugyanilyen ezüstmetál színben. Máig bennem van a kép ahogy ez a méltóságteljes batár tiszteletet parancsolóan tovagördült a házunk előtt. A kép mellett a hangja is maradandó élmény volt, hiszen hajtásáról a modellpaletta legerősebb, 6 hengeres 3 literes blokkja gondoskodott.
A Monzát 1978 és 1986 között gyártották, félidőben kapott egy faceliftet. A modellbemutatóban szereplő autó már az A2-es jelölésű faceliftes változat, konkrétan az 1983-ban piacra vezetett GSE típus. Erről azt érdemes tudni, hogy Recaro ülésekkel, digitális műszerfallal és az akkor divatos teljesen fekete belsővel próbálták feldobni az egyébként cseppet sem sportos belteret. A GSE ezen kívül kapott egy hátsó spoilert és a 3.0 változatban járt hozzá egy 40%-ban záró differenciálmű.
Ennyi előzetes bevezetés után térjünk rá a modellre. Talán nem is véletlen, hogy húztam az időt, mert sajnos nem sok jót tudok mondani. A csomagolás a megszokott BoS (OttO Mobile) standard. A hungarocell doboz a kicsit jobb fajtából érkezett, nem az az extrém morzsálódó fajta. Resin modellek esetén természetes, hogy sok kompromisszumot kell kötni a nem nyitható részek miatt, amit általában a gyönyörű külső megjelenés valamelyest feledtet.
Sajnos ennél a modellnél már ez sem mondható el. Kibontás után még nem is tűnik fel, de aztán szépen sorban jönnek a kis pofonkák.
Az alap sziluett és a főbb részletek még jók, de az első lámpatest üvegezése szerintem már nem az. Régi 1:24-es Maisto modelleken volt ilyen játékautós, nem élethű valami. Azt hiszem az a baja, hogy indokolatlanul túl sűrűen bordázták, emiatt opálos a felülete, amit a fotók csak még jobban felerősítenek.
Az oldalnézet a kedvenc szögem, nagy tepsi forma, hosszan elnyújtott ellaposodó tetővel. Nem egy formatervezési bravúr az tény, mondjuk a 70-es évek végén kb. ez volt a komplett autóiparra jellemző. Szóval holt egyszerű design, de nekem pont ez jön be, a nagy méretek miatt pedig van tekintélye, fajsúlyos darab.
Aztán a legnagyobb pofon akkor ért mikor bizonyos fényviszonyok esetén észrevettem hogy olyan furán törik a fény az ablakokon. Üveget szándékosan nem írok, mert olyan vékony, celofánszerű valamit használt a BoS ami már tényleg arcpirító pofátlanság. Egy 120 eurós modell esetében pedig a hülyének nézés korábban számomra elképzelhetetlen szintje. Az ablakok kis mértékű érintésre is deformálódnak és nylonzacskó zörgést idéző zajt keltenek. Vicc az egész.
Az egybefüggő hátsó lámpasor a 80-as évek kedvelt autófétise volt. Nem is nézett ki rosszul. Ez a részlet szerencsére szépen kivitelezett a BoS részéről.
A bevezetőben említettem, hogy a Monza piaci sikertelenségének oka a kategóriához mért relatíve puritán, visszafogott megjelenése volt (bár ugye azért ez erősen szubjektív dolog). Az viszont tény, hogy nem nagyon lehet különösebb szépséget, vagy egyediséget felfedezni a vonalakban. Ebben a közegben üdítőként hat a szokatlan helyen, a hátsó spoiler tetején csücsülő Opel embléma.
És akkor jöjjön az alj. Mit lehet ehhez az igénytelenséghez hozzáfűzni? Már arra sem veszik a fáradságot, hogy ha mást nem is, de legalább egy nyamvadt kipufogócsövet végigvezessenek. Ezen a ponton mart belém, hogy a Minichamps Opel GT mit nyújtott 20 euróval kevesebbért. Nagyon nem jó ez így!
Amíg az alsó rész elhanyagolása csak akkor szúr szemet amikor megfordítja az egyszeri modellgyűjtő a portékát addig nincs baj. De ha az igénytelenség már a "normál" modell nézet esetében is árulkodik az bosszantó. A valóságban ez kicsit hangos lenne...
A felni szépen formázza meg a jellegzetes sötét Monza kereket. A mögöttes fék kidolgozása nem túl aprólékos, de amúgy sem látszana sok belőle, mert a felni kialakítása miatt sokat kitakar.
A Monza és a Kadett GSi csúcsváltozatai kapták meg a digitális műszerfalat, ami a 80-as években nagyon menőnek és futurisztikusnak számított, kicsit Marty McFly időgépének hangulatát kölcsönözve a beltérnek. A digitális műszerfal modellesítése nem egyszerű feladat, itt is egy matricával tudták megoldani, ami nem a legjobb, de elfogadható. Ha egy kis plexit kapott volna jobb lenne az összhatás.
Összességében a beltér azonban szép. Különösen a középkonzol részletessége tűnik jónak. A váltó sajnos nem olyan alaposan megformált mint mondjuk a szellőző rostélyok. A gyártó "hagyományainak" megfelelően a biztonsági öveket nem is kell keresni.
Szóval jó dolog, hogy a resin modell gyártók minden, korábban szinte elképzelhetetlennek tartott ritkaságot, kinek-kinek személyes rég elfeledett kedvencét megformázzák, de ezzel azt gondolom nem kellene visszaélni. Főleg ne gyalázzák le igénytelenségükkel azon autók emlékét melyhez az ember kellemes emlékekkel kötődik. Azért a leendő vitrinemben nem fog rosszul mutatni ez a Monza, csak majd figyelnem kell, hogy még véletlen se érjek hozzá az ablakokhoz.
