Tomi garázs

Ez most kellett. Nagyon. Pedig sokáig ment az őrlődés. Az elődök ott sorakoznak szépen egymás mellett - Espada, Miura, Urraco, Countach, Diablo, Gallardo, Murcielago... Mind folyton jelezték, az Aventadornak itt kell lennie! Tudtam, éreztem én persze, de valamiért a gyártó úgy döntött, hogy az Aventadort csak a Signature sorozatban lehet elérni, ami azért két "kommerszebb" AUTOart modell árát kóstálja, valljuk meg nem aprópénz.  

Nem nyugodtak hát a modelles berkekben ismert "hangok". Mígnem egy relatíve kedvező, erősen akciós árú darab nem került a látómezőmbe. Egy éjszakás forgolódás után megszületett a döntés, legyen! Legfeljebb kimarad valami az idei kívánságlistáról. Amúgy sem jött 2013-ban senki Sant'Agata Bologneséből. A hungarocell dobozt kivéve egyből különféle papírok kerültek elő. Ez már mutatta, hogy nem szokványos modellel lesz dolgom. 8 oldalas színes kiadvány az igazi és a modell autóról pár érdekességgel, jótanács lista a nyitogatáshoz ábrákkal és persze a legfontosabb, a limitált példánynak szóló certifikáció.

A narancs színű Aventadorok közül ez a 3464-ik példány, a modell aljára szerelt táblácska is jelzi.

Még a hungarocell doboz is komolyabb, mint a megszokott standard AUTOart modellek esetében. A színének megállapítására nem vállalkozom, viszont egyáltalán nem morzsolódik. Igazságtalan is lenne összehasonlítani egy jó kalács módjára foszlós OttOMobile "dobozzal".

A Lamborghini nem vádolható gyakori típusváltásokkal, a Countach 2 évtizedig vitte a márkát, az utódok pedig 1-1 évtizedig képviselték a bikák csúcsát. Amikor azonban a Lambo kihoz egy újabb csúcsmodellt, akkor azzal elég nagyot gurítanak. A maga idejében "ütött" a Diablo, formailag a Murcielago talán nem volt akkora ugrás, inkább az -Audinak köszönhetően- minőségében és kidolgozásában lépett előre. Most azonban az Aventador újra azt a hú de mocskosul jó lett érzést hozza elő.

A modell szintén ezt az érzést közvetíti. Ebben az ár- és kidolgozási kategóriában elég csúnya lenne, ha az egyszeri modellgyűjtő kritikai észrevételek sorát írná. Márpedig nem nagyon tud ilyet írni, még rosszindulattal sem. Bár azért de. Egy-két helyen az illesztések kialakítása még csiszolható lenne. Például az ajtó előtt picit nagynak érzem a rést, a csomagtérfedél két oldalának hézaga sem egyforma, ez felülről jól látszik.

A többi nézetben aztán jön a tüzijáték. A hibátlan, szemcsementes narancs metál festés lélegzetelállítóan szép. Eredetileg citromsárga Aventadort szerettem volna, a narancs csak második volt a listán. Ezekkel a fekete felnikkel viszont úgy érzem nem volt rossz választás az orange.

Míves rácsok, finom részletek, tökéletes összhatás a boldog tulajdonos jutalma. A standard AUTOart-ok is a modellszakma csúcsát képviselik, de ez a Signature kivitel még rátesz egy lapáttal.

Brutális a hátsó nézet, valahogy még a gumiabroncs is sokkal élethűbb. Gyönyörűek a lámpák, pazar az egész mindenestül.  

Ahogy a Golf I vonásait fel lehet fedezni az aktuális Golfban, úgy az Aventador is hordoz elég sokat a Countach örökségéből. Ez főleg akkor feltűnő, ha egymás mellé helyezzük őket.

A hátsó szárny is mozgatható, bár azt hiszem a fotózáson kívül nem sokat fogom nyitogatni. Nagy erőszükségletet igényel a lecsukása, az embert kerülgeti a frász nehogy kárt okozzon benne. Ugyanezen ok miatt az oldalsó légterelők kifeszegetését meg sem próbáltam. Nekem elég a tudat, hogy azt is megcsinálták. 

Azt hiszem a felnire és a mögötte lévő fék kialakításának színvonalára bármilyen szó is kevés lenne. Ezt nézegetni kell és gyönyörködni benne. Meseszép!!

Ugyan nem nyitható a tanksapka, ami továbbra is full prémium modellszegmens privilégiuma, de nagyon szépen kimélyítették körülötte a hézagot, ezért sokkal élethűbb. 

Az Aventador alja nagyrészt burkolt, így a modell alján nem éri különösebb inger a szemlélőt.  

Amennyire lehet részletes a motortér, új típusról lévén szó elég magas a burkolt részek aránya. Ami viszont látható az igényes és profi.

A csomagtér megér egy külön misét. Normál esetben ezt a modellgyártók letudják két buta, drabális zsanérral és mindenki boldog, mert nyílik ugye. Na de nem itt! Óvatos kinyitás után el kell csúsztatni a fedelet.

A fedél kinyitása után egy gyönyörűen kidolgozott, kárpittal bélelt üreget látunk, de nézzük csak meg közelebbről.

Azért ilyen kidolgozottságú nyitó-támasztó mechanizmust ritkán látni. 

Az ajtók nyitásához a kilincs gombját az autó orra felé kell megtolni, mire a szárnyas ajtók maguktól felemelkednek. Zseniálisan igényes és szép megoldás.

Az ajtó bekötési pontja is árulkodik a mestermunkáról.

Szépen sikerült az ajtó belső burkolata.

Akinek van AUTOart modellje az tudja, hogy náluk a belső kialakítás garantáltan nyálcsorgatást vált ki. Minden finom, semmi sem elnagyolt, klappolnak az illesztések.

Felhívom a figyelmet a műszerfali bőr varrás imitációjának aprólékosságára, a kormány, vagy a középkonzol apró mütyürjeinek megmunkálására. A fekete-narancs színösszeállítás belül is visszaköszön. Ott sem mutat rosszul... 

Piszok drága, de zseniálisan szép modell az AUTOart Aventador. Kedves Murcielago, itt az idő, át kell adni a helyet a fiataloknak.

Épp a 2013-as évzáró posztban írtam néhány hete, hogy a maranellói autók kezdenek egyre nagyobb túlsúlyba kerülni, erre 2014 első modellje is onnan érkezett a gyűjteménybe. Az oka persze egyszerű, mert ha valamire a ritka jelző illik, az a Kyosho 512 BBi. Egy ilyen modell felbukkanásakor nincs idő késlekedni, az ára is rendben volt, ment a licit, sikerült levadászni. Az 512 BB nem gyakori vendég a modellgyártók kínálatában. A Bburagonál láttam egyszer, de az is csak 1:24-es volt. Nem csak maga a modell ritka, hanem az igazi autó sem az a populáris fajta. Jellemző, hogy a sárga változatról alig pár darab, kis méretű, nappal telibe fotózott amatőr fotó érhető el a neten.  

Aki Ferrari modelleket gyűjt az pontosan tudja mennyivel különlegesebb érzés egy Kyosho Ferrari érkezése a Hotwheels Elite példányokhoz képest. Némi fennköltséggel talán azt is mondhatom, hogy ünnepnap. Sajnos nekem gyűjtői pályafutásom során (pont most!) elérkezett az idő egy sérült modell okozta bánat megélésére. Már a kibontáskor láttam, hogy a motorházfedél nincs a helyén, ekkor még nem gondoltam, hogy baj van. Kiszedés után látszott, hogy ez sehogy sem akar visszamenni a helyére és valami erősen gátolja ebben, ráadásul a fekete szárny az egyik oldalon elvált a fedéltől.  

Sajnos ez a modell bizony kapott a postán, attól tartok nem is keveset. Az állítgatás, feszegetés során aztán sikerült teljesen leszednem a fedelet. Az átbillenést gátló műanyag lapka deformációja okozta a bajt. Nem tudtam megjavítani, ezért jobbnak láttam kombinált fogóval egyszerűen leműteni a helyéről. Kyosho modell esetében gondolom nem kell ecsetelnem ez milyen szívszorító. Most már elfogadható az összkép, de az illesztés továbbra sem tökéletes. Annak ellenére sérült a modell, hogy valóban alaposan volt csomagolva és a saját dobozán belül is extrém sok csavarral, hordozólappal és védőfülekkel van ellátva. 

Túlesve a megrázkódtatáson, napokkal később próbáltam csak a szépségekre koncentrálni, mert bizony ez egy gyönyörű modellautó! A történetéről annyit érdemes tudni, hogy 365 GTB/4 utódja. Elődjétől gyökeresen eltért felépítésének konstrukciója, hiszen motorja a hátsó tengely elé került. Létrejöttekor egyértelmű cél volt méltó riválist állítani a Lamborghini Miura mellé, amely azért odaszúrt keményen a "Commendatore főnök" cégének.

A típust már az 1971-es torinói szalonon bemutatták, de a széria változat megjelenésére az 1973-as párizsi szalonig kellett várni. Az újdonság 1976-ig 365 BB GT4 néven futott. 12 hengeres motorja két db 6 tagú, egymással 180 fokos szöget bezáró hengersorból épült fel. A kétvezérműtengelyes motor 360 lóerős teljesítményével 280 km/órás végsebességet tett lehetővé. 1976-ban jelent meg az 512 Berlinetta Boxer névre keresztelt módosított utód, kicsit nagyobb motorral és kompresszióval, érdekes módon "csak" 340 lóerővel, nagyobb kerekekkel, módosított front spoilerrel.

A modell bemutatóban szereplő 512 BBi 1981-ben lépett színre, a megnevezésben szereplő i betű a Bosch K-Jetronic befecskendező rendszert jelöli, amely a korábbi Weber porlasztókat váltotta le. A motor nem lett erősebb, viszont a korábbi 512-höz képest emelkedett a forgatónyomaték és mindezt már alacsonyabb fordulaton leadta. 3 év és 1007 legyártott példány jutott az 512 BBi-nek, amikor 1984-ben átadta helyét a kultikus Testarossának.

A modell nem egy friss Kyosho, kívülről ez csak az oldalablak hiánya miatt tűnik fel. Későbbi modelljeiken ez már nem hiányzik, cserébe könnyebben nyitható az ajtó.

A sérült hátsó fedelet leszámítva nagyon szépen futnak az illesztések, "kyoshosan" finomak az apró részletek. A fényezés minőségét sem érheti kritika. Sajnos a motorházfedél rácsozása csak kamu.

A Berlinetta Boxer külsejét szemlélve az az érzésem, mintha a Lamborghini Miura és a Ferrari 308 GTB lennének összegyúrva. A motortér kialakítása, a fedél nyitásának iránya abszolút miurás, onnantól előrefelé pedig 1:1-ben a 308 vonalvezetése sejlik fel, akárcsak a frontrészen. A fekete szárnyat is megörökölte később a kis 308-as. 

A hátsó részen is vannak szépségek, jók a lámpák, szépek a kipufogók és a típusfelirat is szépen áll a fedél peremén. 

Manapság már egyáltalán nem jellemző a márkajelzés a modellek abroncsain, itt még láthatunk egy nem éppen élethű Michelin feliratot. A felni a klasszikus 70-es 80-as évekbeli Ferrari csillag formát követi, a rögzítés pedig amolyan római kori harci szekeres feeling.

Ablaktörlő kapcsán jó lenne, ha mindenki visszatérne ide. Nem túl kicsi, nem túl nagy, nem csak két dimenziós, nem túldizájnolt, nem elnagyolt, nem otromba. Ilyennek kellene lenni minden gyártónál!

A modell aljának nagy része burkolt, a motor alatt azonban igazi tüzijáték van ahogy a leömlők becsatlakoznak a hátsó kipufogó dobba. A futóművek és a rugós tagok szemléje során is láthatunk jó pár apróságot szépen kidolgozva.

Szépséges a motortér kialakítása. Burkolt a fedél belseje, nem hiányoznak a sárvédő betétek, vannak feliratok, némi kábelezés. Külön plusz pont, hogy az üzemanyag betöltő nyílás alatti szakasz is kidolgozott. 

A rejtett lámpák nyitása csak úgy lehetséges, ha az első fedelet felemeljük és kézzel kibillentjük őket. Az első szakasz kárpittal burkolt, néhány tartály is szemrevételezhető.

Összességében azt kell mondanom, hogy a beltér "üti" a legnagyobbat. Aprólékos és igényes a felületek kidolgozása. A műszerek szinte megszólalnak, szép az ülés, finom a kormány.

A másik oldalról is ugyanez a helyzet, bár némi sorját felfedezhetünk a műszerpanel pereménél. A kárpit szépen eldolgozott, gusztusos, örömmel nézegethető enteriőr. 

A kezdeti sokk után lassacskán már kezdem örömömet lelni ebben a modellben, mert tényleg egy kívánatos gyöngyszem. 

Eltelt a 2013-as év, ilyenkor szinte minden modellgyűjtő kolléga készít egy kis számvetést. Nálam egyfajta önmérsékleti korlát a havonta 1 modelles limit. 2012-ben ezt majdnem tartottam is a 13 db modellel, idén nem sikerült, 16 új lakója lett a gyűjteménynek. Persze ennek alapvetően örülök.

Nézzük a megoszlást márkák szerint:

A gyártók szerinti megoszlás már kicsit vegyesebb képet mutat:

BMW

A BMW-k sora 3 új modellel bővült idén. 2013 első modellje volt a Norev M1-es, amelynek lámpái -egyedi hibaként- sajnos nyithatatlanok voltak, maga a modell is olyan se hús-se hal kategória. Szert tettem életem első műgyanta modelljére egy E39-es M5 személyében. Ez a külföldre történő EUR utalás magas költségei miatt bukta volt, de a modell maga kárpótolt. Remélhetőleg a rendkívül igénytelen hungarocell dobozt a következő Ottomobile kisautómnál már nem kell "élveznem". A BMW-k idei sorát egy Kyosho 2002 tii zárta novemberben. Alapvetően nagyon szép kis masina, igényes részletekkel, bár itt is akadt némi bosszúság, a csomagtartó fényezése kritikán aluli volt. Jövőre az Ottomobile E34 M5 beszerzése fog prioritást élvezni és remélhetőleg egy eladó AUTOart E21-es is felbukkan valahol.

Rali  

A rali szekció kicsit visszaszorult 2013-ban, így "csak" egy Peugeot 206 WRC érkezett a Sun Startól. Ez kompromisszum volt, hiszen alapvetően a klasszikus, korai, ezüst színű AUTOart változatot szerettem volna (még most is), de kb. esélytelen beszerezni. 2014-ben nagyon szeretném, ha a Kyosho Lancia 037 és Fiat 131 Abarth vadászat eredményes lenne. Meg persze bármelyik AUTOart Subaru WRC is gyakran visszatérő álom.

Klasszikusok

Gyűjteményem legzavarosabb kategóriája, tulajdonképpen itt landolhat minden olyan autó, amelyek valamiért kedvesek számomra, de a főbb gyűjtési vonalak egyikébe sem illeszkednek. Kezdve a Fiat 124 Spidertől, a Zsigulin át a Citroen DS-ig. 2013-ban 4 db ilyen "kakukktojás" érkezett. Az év elején gyermekkorom Porschéi az AUTOart-tól. A 959 és a 944 turbo is tökéletes remekmű, ahogy az AUTOart modellek esetében lenni szokott. Később egy réges-rég hajkurászott nagy kedvenc az Opel Manta B is összejött a Revelltől. A modell nem nagy durranás, de az alany itt is a legfontosabb, ami feledteti a hibákat. Végül év végén a Jézuska közbenjárásával egy új KGST négykerekű állhatott a Zsiguli mellé, az IST kihozta a kocka Wartburgot. A modell rengeteg hiányossággal küzd, de ez sem tudta elvenni az örömöt, amit az újabb "béketábor lakó" érkezése jelentett.

Ferrari  

Tény a Ferrari kiemelt gyűjtési irányom, de magam is meglepődtem, hogy a 16 idei modellemből 8 db maranellói paripa. A 8-ból 3 volt 2013-as friss újdonság, a legnehezebb a piros F12 Berlinetta beszerzése volt, ami gyakorlatilag már elfogyott. 355-ös azért még akad (nem sok), míg a 458 Spider szinte dömpingáru. A többi 5 Ferrari korábbi Hotwheels Elite modellek sorából kerül ki. A 458 Spider mellé odakívánkoztak az elődök is a 360 és a 430 Spiderek személyében, igaz egyiket sem sikerült pirosban elérni. A 250 GT SWB és a 410 Superamerica a klasszikus vonalat képviselik. Rajtuk kívül pedig az 550 Barchetta gazdagította a kört. Ferrarik kapcsán leginkább a rajtszám nélküli, piros, Kyosho 250 GTO-t szeretném jövőre megszerezni.

Lamborghini

Sajnos ez a szekció idén nem bővült, aminek az AUTOart Aventador horror ára az oka. Talán 2014-ben? Majd meglátjuk.

Ez volt hát a 2013-as év, remélem legalább ilyen jó lesz a 2014-es is. Ennek szellemében, hasonló célok elérésében bízva kívánok boldog új évet minden gyűjtőtársamnak! 

Minden kedves modellgyűjtő társamnak, blogolvasómnak kellemes Karácsonyt kívánok! 

A legutóbbi Peugeot 308 tesztvezetés alkalmával volt lehetőségem a PSA konszern másik friss újdonságát, a Grand C4 Picassot is kipróbálni. Még az újságokban is alig jelent meg, élőben látva meglehetősen sci-fi hatást gyakorol a szemlélőre. A megszokottal ellentétben a LED sor (csúnyábban homasita füzér) a fényszóró fölé költözött, melyet az emblémával összeérő krómkeret vesz körül.

Valójában az oldalsó és a hátsó nézet semmi különöset nem tartogat, mondhatnánk sablonos. Ellenben a frontrész igencsak megosztó lett. A 2014 januári Autó magazin tesztjének bevezetőjében írja Földes Attila, hogy szép egyterűt csak a franciák tudnak készíteni és ez az új Picasso is ilyen. Ízlésekről ugye teljesen felesleges vitát nyitni, de nekem erről az orrkiképzésről a merész, extravagáns vagy éppen az egyedi, karakteres jelzők jutnak eszembe. Na de hogy szééép?

A Citroen Picasso családra jellemző, első ajtók előtt található nagyméretű oldalablak az új generációnál is megmaradt. Előnyét azonnal érzékeljük, hiszen a mai trendekkel ellentétben nagyon jól kilátni az autóból, ami növeli az aktív biztonságot. Egy családi egyterűnél ez fontos szempont! Csak a Grand változat kapja meg a tető oldalán végigfutó, bumerángszerűen kialakított design betétet. A normál C4 Picassoknál gazdag krómkeret veszi körbe az ablakokat, fokozva a két változat közti megjelenésbeli eltérést.  

A hátsó lámpák is eltérnek a két modellvariánson, a Grand kivitelen tagoltabb és fehér búra alatti világítótesteket látunk.

Ha már hátul járunk nyissuk ki a csomagtartót, kicsit az Opel Insignia kombi kialakításra emlékeztet az autó oldaláig "beleharapó" fedél. A prospektus szerint 5 üléssel 645 literes csomagtérrel lehet gazdálkodni, ami azt gondolom bőven elegendő. A pótülések szépen belesimulnak a padlóba, csak a biztonsági övek árulkodnak a 7 személyes kivitelről. 

Szemrevalóak a gyári alumínium felnik, természetesen hátul is tárcsafékek dolgoznak. A próbaút során a fék finom adagolhatóságával keltett jó benyomást. Az úthenger effektus elérte az egyterű kategóriát is: 205/55 R17. Találomra fellapoztam pár autókatalógust a 90-es évek elejéről. Ferrari 348 és az akkori Porsche 911 Carrera 4-es méretkategóriáról beszélünk. Döbbenetes. Miként a leendő gumicserék számláján is majd makrogazdasági nagyságrendű számok lesznek...      

Eleget időztünk kívül, haladjunk befelé. Az ajtók borítása rendkívül ízléses, szép kialakítású. Nekem különösen a gombpanel oldalán lévő, érdekes felületű borítás tetszett.  

Hátul 3 db különálló ülést találunk, melyek több irányban mozgathatóak. Bőséges a láb- és fejtér. Az egész belső kialakítással rímelő, kéttónusú kárpitozás világos része nem biztos, hogy praktikus. Félő, hogy a célközönség, azaz a gyerkőcök le fogják amortizálni, de hogy szép és feldobja az egészet az tuti. 

Aki még nem ült panorámatetős autóban annak nehéz szavakkal leírni, aki próbálta az tudja mennyire zseniális dolog. Különösen téli időszakban ér fel egy fényterápiával, tágasabbnak érződik a tér, ilyen barátságos, otthonos akvárium hangulatot tényleg csak a franciák tudnak alkotni. De hogy a praktikus oldalát se felejtsem el megemlíteni, közlekedési lámpánál első helyen várakozva végre nem görnyedt gorillaként előrehajolva kell vizslatnom a zöld jelzést, hanem normál üléspozícióban, kényelmesen szemlélhetem. Szuper! Természetesen nyáron rolóval sötétíthetünk, hogy ne váljuk az UV áldozataivá. A belső tükör felett egy "gyermekvizslató" domború tükör szolgálja a porontyokat szemmel tartani kívánó poroszosan szigorú apukákat...  

A Peugeot 308 i-cockpitja után sejthető volt, hogy a Citroen is valami hasonló kialakítással rukkol elő. Gombokat már itt is szinte alig találunk a műszerfalon, ellenben a kormányra kicsit több is került a kelleténél. Összesen 2 TFT monitort kapott a C4 Picasso. A felső az infópanel, az alsó menürendszeres tapipanel. Utóbbi -némileg kisebb átmérőjét leszámítva- szinte tök ugyanaz mint az oroszlános testvérben. Hasonló a felépítés és még a szoftver tipográfiája is azonos.

A már említett Autó magazinos újságíró is szóvátette, amit még a Peugeot bemutatójában írtam, miszerint nem feltétlen szerencsés a hűtés-fűtés funkcióit különböző almenükbe elrejteni. De némi gyakorlat után nem jelent gondot a kezelése, ez a jövő, meg kell szoknunk.

Az analógnak tűnő műszerek csupán grafikus elemek, sok információ található ezen a részen az időtől kezdve a rádiófrekvencián, külső-belső hőmérsékleten, utaslégzsák állapotán át a fogyasztásig. A tesztautóban egy 1.6-os HDi erőforrás dolgozott. Gyorsításkor érezhetően kevésbé vehemensen reagál mint a Peugeotban, de a családapukák egyébként sem száguldoznak, némi kompromisszumot vállalva elegendő lehet. Viszont akik gyakran kihasználják a 7 személy szállításának lehetőségét, netán 4-5 személlyel, sok csomaggal gyakran tévednek autópályára azoknak kicsit kevés lehet ez a motor. Ekkora karosszéria tisztességes mozgatásához, meg némi erőtartalékhoz kell az a 2.0 HDi. Érdekes volt, hogy a start-stop rendszer guruláskor, motorfék üzemben, lámpához közeledve is leállítja a motort.

A beltér igazi űrhajó feelinget áraszt, mindamellett el kell ismerni, hogy valóban első osztályú a kidolgozás. Minimálisak az illesztési hézagok, nincs zörgés, gyönyörűek a színek, a felületek, a formák, határozottan működnek a kapcsolók. A vezetése a kategória adottságaihoz képest élvezetes, egy negatívumot tudok csak mondani az pedig a váltási érzet. Tulajdonképpen a váltó megvezetésével és erőszükségletével nincs baj, de a fokozatba behúzáskor roppant kellemetlen tónusú kluttyanó hangot hallat és maga a váltási érzet nem egy masszív, strapabíró szerkezet benyomását kelti. Az is igaz, hogy a hagyományos váltó szinte már hülyén mutat egy ilyen guruló I-Phoneban...  

Még az ülésen is rengeteg design elemet fedezhetünk fel. Nem volt rám jellemző, hogy a túldesignolt belterű autók lázba hoztak volna, de ebben a Grand C4-ben valahogy az egész megjelenése, kisugárzása rabul ejtő, vonzó. Tetszik.  

A Grand C4 Picassoval grafitmetál színe ellenére sem lehet beleszürkülni a forgalomba. Szépnek továbbra sem tudom mondani (ez egyterűek között nekem a Peugeot 5008 és az Opel Zafira Tourer az), de a legkarakteresebb jelzőt biztosan megérdemli, a belső kialakítása zseniális, a technofil kütyümániásoknak aranybánya. Családoknak a takarékos kis dízellel tökéletes választás lehet.