Mostanában úgy hozta az élet, hogy többször kellett Lengyelországba utaznom, legutóbb egy dízel Renault Megane társaságában. Nem titok, elődje nem nőtt a szívemhez. A korábbi munkahelyemen használt, 2003-as évjáratú Megane a második széria legelső gyártási üteméből származott. Számos alkalommal landolt tréleren, gyakoriak voltak a gyújtótrafó cserék, rettentő hamar rongyolódott, mállott a belseje, idiótán szintetikus volt a kormányzása, az 1.6-os benzinmotor induláskor krónikus nyomaték hiánnyal küzdött, a lágy felfüggesztésű erőátvitele miatt rángatózott, kisebb gázelvételre is Zsigulit maghazudtolóan ugrált a váltókar. A koronát 50 ezer km-nél a vezérlés teljes szétesése tette fel. Sajnos ez a példány meglehetősen lerontotta nálam a Renault megítélését, ami gyakran előítéletekbe is átcsap. Ugyanakkor ez a harmadik szériás Megane a példa arra, hogy egy-egy rosszabbul sikerült modell után nem szabad leírni egy márkát.
Előre lelövöm a poént, a III-as Megane jó autó. Sőt, továbbmegyek, ebben a kivitelben piszok jó autó. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmit fogok írni egy Renault-ról, de ez bizony kellene. A hosszú távú megbízhatósága persze kérdéses, de mint autó olyan mértékben jobb elődjéhez képest, mintha legalább két generációnyi különbség lenne köztük.
A design-nal és a formákkal a második generációnál sem volt gond. Jó, most nem az előd idétlen kacsafarkú változatára gondolok, hanem a sedanra, amelybe azért beletekertem pár km-t volt munkaadómnál.
A harmadik széria sem rossz vágású, kifejezetten dinamikus, kellemes jelenség. Kortünet az extrém emelkedő övvonal és a vaskos oszlopok. Ez az emelkedő övvonal már odáig fajul, hogy kompakt kombisága ellenére a leghátsó oldalablak gyakorlatilag kisebb, mint apukám 5 ajtós Corsájának kisüvege. Tolatni nem egy leányálom a Megane-nal, egy T72-es harckocsiból gyakorlatilag többet lehet látni hátrafelé. Kell is az a tolatóradar...
A hosszú úton összesen 1275 km-t tettünk meg közel sem ideális körülmények között. A lengyel túráktól már rosszullét kerülget. Barátainknál kevés az autópálya, minden városkában felújítanak valamit, gyakori a torlódás, rosszul hangoltak a lámpák, rengeteg helyen "kuplung-1-es-kis gáz-nagy fék" araszolásban lehet vánszorogni. De az országutak sem jobbak. Kb 40 másodpercig lehet felkapcsolni és 90-nel haladni, mert jön a következő kereszteződés, sebeségkorlátozás vagy falucska. Komolyan szenved az autó és sofőrje is.
Mikor már 2 órája halad (?) az ember és még 100 km-t sem tett meg, akkor kezd kicsit türelmetlen lenni és a száztizenkettedik 70-es táblát elkezdi nagy ívben leszarni. Ja és jön a kegyelemdöfés a hegyi szerpentineken, ahol a bolgár, román, ukrán stb. kamionok küzdenek kb. 10 km/óra sebesség mellett a gravitációval és a szűk hajtűkanyarokkal. Szenvedésük jeleként EURO mínusz 8-as besorolású koromfelhőt eregetve magukból. Bizony jól jött a 1.9-es dízelmotor rugalmassága, hiszen 50-100 méteren belül kellett lepadlózva kikerülni ezeket a retteneteket.
Összesen 72,07 liter gázolaj csúszott le a Megane torkán, ami 5,65 literes átlagfogyasztást jelent. Nem rossz érték, pláne hogy a motor jó gyorsítóképességét előzéseknél gyakran kellett kihasználni.
Ez a 130 lovas 1.9-es dci motor a 6 sebességes kézi váltóval zseniális választás az autóhoz. Bő tartalékokkal mozgatja az egyébként testes karosszériát. A korábbi turbódízelekre jellemző hirtelen hátbarúgás teljesen elmarad, abszolút egyenletesen épül fel a vonóerő. Induláskor nagyon szépen, rángatástól mentesen veszi fel a fordulatot. Legjobban 2 és 3 ezres fordulat között muzsikál, érzésre itt van a nyomaték és teljesítmény maximum. 3000 felett már csak búg, de nem gyorsít érdemben. Hidegindításkorkor pár percig kicsit nyers a motor hangja, de később teljesen elcsendesedik és csak diszkréten morog be az utastérbe, jelezvén, hogy mégiscsak gázolajos lenne.
A második széria túlszervózott, érzéketlen kormánya a múlté. Kicsit keményebb az új, de sokkal jobb visszajelzéseket közvetít, ráadásul direktebb is, lényegesen kellemesebb kanyarogni vele. Apropó kanyargás, a futómű már messze nem a francia iskolát követi. Aki lágyan ringatózó repülő szőnyeget szeretne, az még mindig a hidropneumatikus Citroeneknél keresgéljen. A Megane kissé feszes felfüggesztéseket kapott. A mieinkhez hasonló lengyel utak néha kifogtak rajta. A keresztirányú úthibák időnként puffanó zajjal és bukdácsolással juttatják a vezető eszébe, hogy Európa kevésbé szerencsés vidékén közlekedik. Cserébe kötött pályás vasúti szerelvények kérlelhetetlen stabilitásával ugorhatunk egyik kanyarból a másikba. Hegyi utakon csábít egy kis Colin McRae stílusú ideális ív keresésre, rövid féktávokra... Családi kompakttal rég csapattam ilyen élvezeteset.
Hatalmas dícséret illeti a beltér kivitelezését. Egyrészről azért, mert szépen kivitelezett, francia léte ellenére jól kiismerhető, tetszetős. A középkonzol tájékán van pár olcsó hatású műanyag, de a panel felső része kimondottan jó minőségű, puha, gumírozott tapintású.
Ami pedig ennél is fontosabb, hogy több mint 120 ezer km használat és 3 év után sem látszik sehol fáradás, kopás, rossz úton sem nyiszog semmi. Erre mondják, hogy egy kis takarítás, porszívó és szalonbelsőként hirdethető. Bravó!
Egész úton az motoszkált bennem, hogy jellegében, viselkedésében olyan németes ez az autó. Persze azért pár helyen egyből beazonosítható franciasága. Elég ránézni éjszaka a 4-5 színből összeálló, kissé eklektikus műszerpanelre és egyértelművé válik, hogy csak egy bagettevő agyából pattanhatott ki...
Sajnos a hármas Megane-ban is már csak elektromos a rögzítőfék, amivel befellegzett a havas parkolókban bohóckodásnak. Mellette a tempomat aktiváló gombja található. Ez a rész az amit kicsit szebben is kivitelezhettek volna. A fekete színnel nincs alapvetően gond, de a műanyag burkolat nagyon merev, karcolódásra hajlamos és állandóan poros.
A csomagtartó nagy nyíláson keresztül pakolható, ha nem is a kategória legnagyobbja, de tisztességes hely van benne. Sík felületekkel határolt, van pár rögzítő fül és könnyen mozog a roló. Nagyjából ennyivel ki is lehet elégíteni a hozzám hasonló kombi fanokat, "ugorgyunk".
Pár apróságot leszámítva ez az 1.9-es dci Megane meglepően jól sikerült autó. Számomra abszolút pozitív meglepetést okozott és teljesen feledtette rossz emlékű elődjét. Használtan, dízelmotorral azért nem merném megvenni, de egy benzinessel bizony elgondolkodnék rajta, mert ahogy hírlik 2010 után ráfeküdtek Renault-ék a korábban kritikus elektronikai elemekre és a hibastatisztikák szerint is javultak ezen a téren.
