HTML

Tomi garázs

1:18-as autómodell, valamint autó prospektus bemutatók, autózással kapcsolatos gondolatok.

Friss topikok

Címkék

Bemutató: IST Lada 1200 1:18

2013.06.02. 15:34 MT21013

Külső2.JPG

Nincsenek elkényeztetve azok, akik hozzám hasonlóan erős érzelmi szálakkal kötődnek az egykori szocialista autótípusokhoz és 1:18-as méretarányban szeretnék vitrinbe állítani őket. Amikről én tudok az a Revell Wartburg sorozata, amelyben megjelent a 311-es Coupe és Cabrio változata, valamint a 313 Sport. Utóbbiról volt már bemutató. Ezen kívül van még a Sun Star Trabant 601-ese, ami sajnos még a régi vágású Sun Starok közé tartozik és elnagyoltsága miatt nem voltam hajlandó megvenni eddig.      

Külső1.JPG

Éppen ezért is volt nagy szó, amikor arról kezdtek csiripelni a madarak pár éve, hogy az 1:43-asok között elég korrekt gyártóként ismert IXO vagy más néven IST bemerészkedik az 1:18-asok táborába. A gyártóról tudni kell, hogy alapvetően a béketáborbeli járgányokat formázza meg, és ezzel a Ladával lépett először a "királykategória" színpadára.

Külső3.JPG

Nem kis izgalommal vártam a modellt, így amikor megjelent azonnal lecsaptam rá 2011-ben (érdekes, ugyanezekből a számokból lehet kirakni a gyári jelölést: 2101). Ez az olívazöld jellegzetes szín volt a maga idejében, de elhamarkodtam a dolgot, hiszen később érkezett a bézs színű modell a pirossal karöltve. Ebből a 3 színből valószínűleg a bézs mellett tettem volna le a voksomat, hiszen a sajátom is ilyen. Sajnos azonban meglehetősen gyér a gyártó internetes kommunikációja, így 2011-ben a várható egyéb színekről semmi információ nem volt. Nem szeretnék túlságosan belemenni a Zsiguli és a későbbi Lada 1200 közötti különbségek sorolásába, de ez a külsejű verzió nálunk Zsiguliként került bevezetésre, a Lada 1200 nevet eleinte a nyugati exportos példányok kapták. Az IST egyébként több bőrt lehúzott a projektről, hiszen elkészült az alig különböző Fiat 124 és a Seat 124 változat is. Szükség lehetett rá, hiszen nagy valószínűséggel azért sem készül sok szocialista 1:18-as, mert a potenciális vevőkör meglehetősen szűk helyre korlátozódik.   

Külső4.JPG

A modell rendelkezik sok apró finom részlettel, de pár helyen azért igencsak látszik, hogy nincs túl sok tapasztalata az IST-nek az 1:18-asokkal. Talán a legbántóbb külső hiányosság a motorházfedél illesztése. A lámpák felett igen nagy a hézag. Egyébként máshol tényleg szép a külső, teljesen adja a Zsiga érzést. Pluszpont jár azért, amiért figyeltek az első-hátsó szélvédő gumikeretében végigfutó krómcsíkra. Apróság, de nagyon élethűvé teszi a képet. A hátsó ajtók nem nyílnak, emiatt kicsit aszimmetrikus a hatás, de nem vészes. Ugyanakkor az első ajtókat művészet kinyitni annyira kicsi a hézag. Nekem csak a Kyosho-s célszerszámmal sikerült.   

Külső5.JPG

Nézegettem a modell elejét és valami még motoszkált bennem. Aztán észrevettem mi bántja a szemem egy kicsit. A modell első lámpáinak üvegfelületét nem tették elég mélyre. Az igazin ez mélyebben ül a fészkében és határozottan nagyobb peremmel öleli körbe a krómkarika. 

Külső5-höz.JPG

De el kell ismerni a szép lámpatestek, a krómkeretek, a lökhárító babákon lévő gumibetétek mind-mind igényességről tesznek tanúságot. Ugyanakkor a bal prizma egy picit ferde és az ajtóknál tapasztalt kis méretű, egyenletes hézag a csomagtartónál már nem köszön vissza.

Külső6.JPG

Szépen sikerült részlet a felni és rajta lévő -tyúkitatóként is bevált- krómozott porvédő kupak. Zsigás lelkemnek külön jól esik, hogy a pótkerék fészkének rádiuszos ívét sem felejtették le a csomagtartó aljáról. az ilyen részletek miatt is szerethető ez a modell hiányosságai ellenére. 

Felni.JPG

Egyre többször állapítom meg, hogy a tizenpárezres modellgyártók gyakran sokkal igényesebb feneket készítenek, mint sok esetben akár az AUTOart vagy a Kyosho. Alsó szakasz kapcsán a HW Elite-t meg inkább fel sem hozom példának, mert sértő lenne az IST számára. A made in China persze itt sem maradhat el, de legalább ideológiai síkon a Zsigának több köze van a kommunista Kínához, mint mondjuk az AA Lambonak...  

Alja.JPG

A csomagtartót uralja a klasszikus bal oldalon a pótkerék, jobb oldalon a tank keret. A merev tengelyes futóművet takaró dobogó is megvan. Apróság, de teljesen más, számomra beazonosíthatatlan felni van a pótkeréken és nem is a jó felével betéve. De ezt nyilván csak az tudja, akinek volt ilyen autója.   

Csomagtartó.JPG

Itt is van egy igazi apróságnak tűnő, de mégis süvegelendő részlet, ez pedig a perem körüli gumitömítés. Nem is láttam még más gyártónál ilyen aprólékos kialakítást. Bravó! Persze van negatívum is, a csomagtartó zsanérja azért lehetett volna egy kicsit diszkrétebb, összehasonlításul itt van az igazié:

Csomagtartó2.JPG

A motortér olyan pont, hogy az árkategóriához képest (is) ódákat zengenék, ha éppen nem ismerném úgy mint a tenyeremet. Alapvetően szép és részletes, tényleg látszik, hogy a rendelkezésre álló keretek között egy igényes teret akartak csinálni. Az hogy a nyitómechanizmus abszolút nem ilyen azon nem csodálkozom, hiszen az eredetihez hasonlót nem lenne egyszerű 1:18-ban megcsinálni.

Motor.JPG

Ugyanakkor ha már vezetékezünk, akkor az akkumulátor testvezetéke a doblemezhez volt rögzítve, az olajbetöltő nyílás nem a motorblokk elején, hanem a végén volt. Ezek azok az apróságok amiket ha már felteszünk egy modellre, akkor illik jó helyre, és ez nem pénzkérdés. Zsigáról lévén szó, az ablakmosó folyadék tartálya a klasszikus, felakasztott "tejeszacskó". Ez később lett műanyag tartályos, ahogy az enyémen is látszik. A modell árának figyelembevétele mellett az sem róható fel, hogy az igazi autón a hűtő melletti részeken látható a hűtőrács. Sajnos a Bakony művek 1:18-as alkatrészei sincsenek meg, hiányzik a kürt és az ablaktörlő motor is. Ejnye. Persze minden más esetben ezt a motorteret dicsőíteném, hiszen egyébként tényleg szép.     

Motor2.JPG

A beltérben a jól ismert Zsiga vonások öntik a nosztalgiát. A műszerfalról és környezetéről csak a legjobbakat lehet elmondani. A pedálok teljes egészében ilyenek az igaziban. De ha már Zsiga buzi vagyok hadd legyek kukacos. A fehér indexes, kerek tükrös ős 1200-esben (amilyen a modell is) még nem felső rögzítéses gázpedál volt, hanem az Ikarus 200-asokhoz hasonló padlórögzítéses. Na jó befejezem... A sűrű bordázású műszerfal és a 3 gombos bal konzol viszont stimmel. Ekkor még gombbal működött az ablaktörlő, ez később lett csak a jobb oldali bajuszkapcsoló feladata. A középkonzol alján lévő fekete, bordás műanyag elem kellemes emlékeket idéz bennem. Volt ennek egy pereme, amit le kellett billenteni és ebben az esetben jött meleg levegő a lábtérbe. 5-6 perc után már szaharai forróság volt és a legnagyobb télben sem volt okunk panaszra. 

Belső2.JPG

A kürtkarika hangyányit vastagabb az igazinál és hiányzik a VAZ felirat a kormányról. A műszertábla viszont gyönyörű. A sebességmérő minél jobban kilendült jobbra, a bal oldali benzinszint mutató a Vörös Hadsereg elit alakulatánál is gyorsabban indult el balra. Nekem személy szerint 7 liternél kevesebbet nem sikerült soha elérnem bármennyire óvatosan mentem is. Az átlag 8-9 liter között volt. Városban pedig kíméletlenül 10 liter körül kért.  

Belső1.JPG

Dícséretes pont az oldalkárpit, melyen megtalálhatóak a krómlécek és az igazira tényleg hasonlító alkatrészek. Talán nem lett volna túl nagy dolog a zárgombok kidolgozása, hiszen azok annyira hozzátartoztak a Zsigás léthez. Gondolom sokaknak megvan: megérkezés, kiszállás, majd apuka gondosan körbefordulva nyomkodja le a gombokat.

Ajtókárpit.JPG

Itt nem kell szóvátenni a kárpit hiányát, hiszen a Zsiga gyárilag gumiszőnyeggel burkolt. Kis apróság szintén, de ha már az ajtó alatti krómléc felkerült, akkor a küszöbön lévő alumínium betét sem lett volna túl nagy ördöngősség. Nekem hiányzik a látványa. A fűtéspanel, a hamutartó, a kerek szellőzőrostélyok viszont nagyon is ott vannak. A váltó gumiharang is tökéletes! 

Belső3.JPG

A korábban felsorolt hiányosságokat talán azért is írtam le hiszen a modell több helyen is kényeztet, például a kapaszkodókkal, vagy a tökéletes formájú belső tükörrel.

Tető.JPG

Nem tökéletes modell tehát az IST 1:18-as Ladája, de olyan nagyon otromba hibája sincsen. Ha az árát vesszük figyelembe akkor pláne nem panaszkodhatunk. Talán a fotókon is látszik, hogy a hibák mellett számtalan apró, pici, igazán szerethető részlet igyekszik szebbé tenni az összképet. A szocialista 1:18-asok között még így is kimagaslik. Ha valami jó tündérke meghallgatná, akkor szeretném kérni a folytatást. Mondjuk 1:18-as Skoda 1000 MB-vel, világos zöld 353-as Wartburggal, vagy akár az 500-as Trabival. Tündérke ugye hallottad?     

Doboz.JPG

3 komment

Címkék: Lada Modell IST

A bejegyzés trackback címe:

https://tomigarazs.blog.hu/api/trackback/id/tr135340234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomas8888 2015.07.14. 18:54:28

Szió! :)

Lehet ,hogy tudnál segíteni. 1:18-as Lada 1200-es modellt keresek. Budapesten hol lehet ilyeneket beszerezni. ? Persze originált dobozost. Nagyon köszönöm előre is a válaszodat.

Tamás

MT21013 2015.07.20. 15:18:16

@Tomas8888: Szia Tamás! Bocs a késői válaszért, mostanában nem voltam itt az oldalon. Néztem a német webshopokat (modellissimo, ck-modelcars) már ott sincsen sajnos. Az aukciós portálokat érdemes nézegetni hátha felbukkan valahol. Esetleg kérdezz rá a Victor Hugo utcai modellboltra, hátha van még valahol elérhető példány.

Tomas8888 2015.08.07. 14:58:22

@MT21013: Köszönöm szépen a választ. Mindent nehéz beszerezni itthon. Ha van pénzed rá akkor is :(
süti beállítások módosítása