A bemutatóban szereplő modell afféle hiánypótlás, hiszen már nem friss darab a "kisautó piacon". Szerencsére még sikerült erre a példányra lecsapnom. Vélhetően túl sok már nem fog felbukkanni, ha hinni lehet a gyártónak, akkor csak 5000 darabos sorozatban dobták piacra.
Viszonylag régebbi modellről van szó, hiszen még a Hotwheels feliratot nélkülöző Elite emblémás, átlátszó dobozban kelleti magát az 1:18-as Ferrari. Az oly sokszor elátkozott drótos lefogatás már nem okoz annyi bosszúságot. Egyrészt meglehetős rutinnal szabadulok meg tőlük, másrészt a bosszúság helyét átveszi a nosztalgia. Az Elite sorozat újabb tagjai lassan egy éve már zárt, "Kyosho jellegű" dobozban érkeznek. A drótok átvágása közben eszembe jut, hogy talán az utolsó ilyen módon csomagolt Elite Ferrarit bontom ki. Ez pedig szinte teljes megbocsátást tesz lehetővé az amúgy pokolba kívánt megoldással szemben.
A modell külső megjelenése alapvetően tisztességes munka. Az 550-es, mint a korábbi Testarossa és 512 TR vonulat utódja meglehetősen jól sikerült formavilágot hozott. Nagy változás zajlott le, hiszen a középmotoros "vasalódeszka" Ferrarik után visszatért a gyártó az orrmotoros elrendezéshez. Az 550-essel megkezdett korszakváltás tehát egy lágyabb vonalvezetésű, a korábbinál mindenképpen elegánsabb - ugyanakkor kevésbé agresszív külsőt eredményezett. Az alapsziluett több modellváltást követően az aktuális F12 Berlinetta esetében is jól felismerhető.
A Barchetta változat az 550-es gyártásának végén jelent meg és valahogy érződik is rajta némi diszharmonia. Félreértés ne essék, gyönyörű az egész autó, de folyton előjön bennem az érzés, hogy ez bizony zárt autónak lett tervezve, amit utána "kellett" megskalpolni. Több más Ferrari spider lényegesen letisztultabb, harmonikusabb érzetet kelt. Igaz ez csak magánvélemény. Mindettől függetlenül ezzel a típussal sincs az égvilágon semmi gond.
Körbeforgatva és körbefotózva az 1:18-as járgányt igazából elégedett vagyok a látvánnyal. A maga kategóriájában harmonikus és ízléses a kialakítás. Szépen futnak az élek, tetszetősek a lámpatestek.
A zömök fart feldobja a fotómaratott lovacskás embléma, a kipufogók is rendben vannak.
Felülnézetben is látszik, hogy szép nagy tepsi ez az autó. A domborított hátsó fedélhez hasonló kialakítás nemrégiben a 458 Spideren bukkant fel újra. Érdekes megoldás, hogy az A oszlopnak csak egy része pompázik az autó színében, a felső harmada pedig fekete.
Elite jellegzetességként a rácsok vonalán kitesz magáért a gyártó. Az egyik szép részlet a bal hátsó sárvédő tetején látható.
Talán a legszebb rács a motorháztető közepén lévő nyílást díszíti:
Elmaradhatatlan "elitikum" a borzalmas ablaktörlő lapát. Az 550 Barchettáé az élethűtlensége és nyeszlettsége okán az összes Elite modellem közül a legrosszabb... A vicc az egészben, hogy tényleg semmivel nem kerülne többe egy méretarányosat fröccsönteni. Egy Bburagoéval simán umbauzni lehetne...
Emlékszem az igazi 550 Barchetta megjelenésekor nem igazán voltam kibékülve a gyári felnikkel. A zárt 550-esé jobban tetszett. Emezt túl darabosnak találtam a lágyan ívelt karosszériához. Eltelt bő másfél évtized és megváltozott az álláspontom. A 90-es években divatos sima felületű csillagfelni meglehetősen unalmas már, ellenben ezzel a guruló alkalmatossággal, ami még mostanság is megállja a helyét.
Alul akad pár szépen kidolgozott részlet, a modell két végén még látszanak a drótos lefogatás végpontjai...
Nincs az a nosztalgia hullám, amely a csomagtérben lévő kádlefolyót valaha is rehabilitálni fogja. Ez a megoldás a címeres hülyeségek iskolapéldája lesz a "hogyan ne készítsünk szép modelleket" című - még nem létező könyvben. Sajnos kárpit ide nem jutott, kifejezetten olcsó, egyszerű fekete műanyaggal bélelt a tér.
Szerencsére a motortér jóvátesz sok mindent a csomagtér okozta sokk után, láthatóan több figyelem és gondosság övezte a kialakítását. A fedél zsanérozásának kissé játékautós megoldásán kívül a többi részlet rendben van. Akár 10 modellre is elég felirat, táblácska van itt, a színes betétek feldobják a motorblokk tetejét.
A kedvenc részem mindenképpen a beltér, ami rendkívül látványosra sikeredett. A bézs-fekete színkombináció a piros kabrióban telitalálat. A legrészletesebb (naná, ez látszik legjobban) kidolgozás itt érhető tetten. Még valódi kárpit került az 550-es hajócskába és ismét csak sajnálkozásomnak adok hangot, amiért ez manapság már nem része az újabb Elite modelleknek.
Az ajtót kinyitva lebukik a régi modell, hiszen még egykaros megoldással rendelkezik. Ezt leszámítva a többi részlet szemet gyönyörködtető. A kormány aprólékossága, a szellőző rostélyok körüli keret, a műszerek olvashatósága dícséretes. A műszerfal sarkánál látszik némi sorja, meg egy-két helyen kisebb festési hibák. Ezeket azonban csak a fényképezőgép makró beállítása erősíti fel, élőben egyáltalán nem vészes.
A bézs színű ülések uralják a nyitott tér megjelenését, kifejezetten esztétikusak, bár felületükön helyenként itt is megjelenik némi sorja. Ezt ellensúlyozza a domborított Ferrari embléma és a két-két ezüst keretes nyílás az ülés tetején. A biztonsági öv szövetből készült, a csat mozgatható rajtuk.
Néhány megszokott Elite apróságot leszámítva korrekt kis masina az 550 Barchetta. A jelenlegi ára nagyjából arányban van a kivitelezés színvonalával (ez nem minden Elite modellről mondható el), pár ponton pedig igazán szerethető részletekkel kényeztet (ülések, beltér, lámpák, felnik, motortér). Szerencsére az én Ferrari gyűjteményembe is sikerült még egyet beszerezni.
