Nem volt semmi különösebb szándékosság benne, de idén 8 új Ferrari modell került a gyűjteményembe. Ebből 3 db 2013-as újdonság volt (355 Berlinetta / 458 Spider / F12 Berlinetta), a többi 5-öt az élet, a gyűjtőtársak vagy épp a vatera sodorta utamba. Alapvetően a Ferrari a legfőbb gyűjtési irány, de azért így is nagyon felülreprezentált lett az idei évben, miközben a Lamborghini vagy épp a francia klasszikus szekcióm nem bővült.

Ha valaki 250 GT SWB beszerzését fontolgatja és intenzív nyálcsorgatásra vágyódik nézze meg Missa gyűjtőtársam fantasztikus fotókkal illusztrált bemutatóját egy CMC változatról itt: http://missa-aquaristic.blogspot.hu/2011_12_01_archive.html Már-már hihetetlen az a precizitás és részletesség, ami manapság egy prémium kategóriás modellt jellemez. Egyelőre még -elsősorban anyagi okok miatt persze- ellenállok a CMC és BBR cégek csábító kínálatának. Félek, ha egy-két ilyen szépség bekerülne a kollekciómba onnantól kezdve a "mezeibb" modellek már nem váltanák ki azt az élményt amit korábban.  

Szóval ilyen kompromisszumos megoldás lett, hogy elhessegettem a varázslatos CMC változat gondolatát és próbáltam beérni a töredékébe kerülő Elite verzióval. Ha az ember Elite modellként tekint rá, akkor néhány körbeforgatás után úgy érezni nem is feltétlen rossz választás. Jól mutat minden szögből, arányos, szép kiállású. Természetesen nem is kell sokat keresgélni, hogy a megszokott rácsorgiát felfedezzük. Az Elite ebben szinte verhetetlen. Amúgy kicsit csodálkozom rajta, hogy anno a Bburago nem jelent meg ezzel a változattal, pedig talán az egyik legszebb klasszikus Ferrari forma. Mondjuk a 250-es sorozat szinte valamennyi tagja egyedülálló remekmű volt és nem csak a maga korában. Akár a 250 GTO-ra, az LM-re vagy a Californiára gondolunk. Mind-mind korának stílus ikonja és klasszikus eleganciájukkal örökre bevésődtek az autóipar mérföldkövei közé.      

A 250 GT rövid SWB változata 1959-ben jelent meg, ez a rövidség mindössze 2 centiméteres zsugorodást takar, amellyel az ekkor még létravázra épülő Ferrari tengelytávolsága kereken 2400 mm-re csökkent. Hátul még merev tengelyt és laprugókat találunk, de ugyanakkor ez a modell volt az első Ferrari, amely szériafelszerelésként -a Forma 1-es autókban már bevált- tárcsafékeket kapta meg.    

A modell Elite hagyományoknak megfelelően félig leengedett ablakokat kapott. Nagyon szépek mind az első, mind a hátsó lámpatestek. A szélvédők körüli krómkeret vékony kialakításával igazán dekoratív.

A bal hátsó kipufogó kicsit csálén állt a dobozból kivételkor. Próbáltam egyengetni, de a fenti képen látható állapotnál jobbat nem sikerült "visszaumbauzni"... Egyébként bármelyik szögből is szemléljük a 250 GT-t csak elismeréssel lehet illetni a Pininfarina formatervet, amelyről a legkülönfélébb hasonlatok fogalmazódtak már meg. És valóban, a sárvédők domborításai olyan ellenállhatatlan vonzalmat ébresztenek, amire csak a szebbik nem legdekoratívabb dívái képesek. 

A modellre kívülről igazán nem lehet rossz szavunk. Szépek az illesztések akár a csomagtérfedelet, akár az ajtókat nézzük. Felfedezhetjük a kis prizmák tökéletes felrakását, a Ferrari felirat is szépen a helyén van, a hátsó lámpatestek kerete is igényes munka.

Hát igen. Talán a CMC modell a felniknél viszi be a legnagyobb ütést az Elite-nek. Ne is hasonlítgassuk. Amúgy élőben, mindenféle makró funkció nélkül azért az Elite is teljesen elfogadható. 

Az alsó szakasz viszont nagy-nagy süvegelést érdemel. A kardán, a futóművek vagy éppen a kipufogók is az árkategóriát meghaladó mértékben kidolgozottak.  

Ugyan már többször írtam, hogy a drótos rögzítés szerencsére a múlté, de mindig elcsodálkozom rajta, hogyan tudták ezt a barbár megoldást éveken át alkalmazni. Ennél a modellnél szívtam vele a legtöbbet, a lökhárító mögött nem fértem hozzá, képtelenség volt elcsípni. A drót maga pedig olyan merev volt, hogy lehetetlenné tette a sérülés okozása nélküli oldást. A megoldás egykori ötletgazdája most is hosszú perceken át csuklott és valószínűleg sokáig fog élni... :-)

1:1-ben 12 henger, V elrendezés és 240 lóerő. 1:18-ban pedig egy kellemes meglepetést okozó, a vártnál sokkal igényesebb motortér. A színkavalkádot illetően talán túlzásba is estek, de részletessége tényleg elismerésre méltó. Még az ablaktörlők is egész jól sikerültek, ami pedig hosszú ideje az Elite modellsorozat egyik Achilles sarka.

A csomagtér diszkrét zsanérokon nyílik és egyetlen lakóját a méretes pótkereket tárja elénk.

A kissé elnagyolt varrásimitációt leszámítva egész gusztusos az ajtók borítása. 

50-es évek végi autóbelső fogad, az autó színére fényezett műszerfallal. Mutatósak a műszerek és szerencsére a Ferrari embléma is szépen áll a kormányon. 

Ebből a szögből jól látszik a fekete és a piros műszerfal rész között futó, szépen kivitelezett krómcsík. Tetszetős a küszöbborítás, de az ülések sajnos nagyon műanyag hatást keltenek. Valójában persze tényleg ilyen formájúak voltak, mégis valamiért a modellben nem érvényesül jól. Kicsit rideg, talán túl plasztikus a felülete, de végül is ki lehet békülni vele.   

Kompromisszumnak indult, de több pozitív meglepetés okozásával abszolút értelemben is szép modellt ismertem meg az Elite 250 GT SWB-ben. Az Elite sorozaton belül feltétlenül a jobbak közé sorolható.